Musk végleg befoltozná a mobilszolgáltatók vakfoltjait A tervek szerint a Starlink műholdas internethálózat második generációja az amerikai T-Mobile ügyfeleit is kiszolgálja majd, hogy utóbbiak bárhol kapcsolatban maradhassanak a világgal.
Egy holland kutató 25 dolláros kütyüvel hekkelte meg Elon Musk Starlinkjét A Las Vegas-i Black Haten mutatta be a módszert. Az űrnet teljes javítására még várni kell, de kárenyhítés már történt.
Közel egymilliárdot vettek ki Elon Musk zsebéből Az FCC lehúzta a Starlink fejlesztésére szánt támogatást, mert a szolgáltatás nem teljesítette a minimálisan elvárt technikai paramétereket.
Hajókra is megérkezett a Starlink műholdas internete A SpaceX szolgáltatásának ára ugyanakkor nem a keményen dolgozó kisemberek pénztárcájára van szabva.
Egy kínai kutatóintézet szerint veszélyes űrfegyver (is) a Starlink Ezért fel kell készíteni a hadsereget, hogy képes legyen megfigyelni a műholdhálózat tevékenységét, sőt szükség esetén kilőni egyes elemeit.
Már 32 országban, köztük itthon is szórják a netet Musk műholdjai A SpaceX szép ütemben növeli Starlink szolgáltatása lefedettségét. Az eldugott helyeken is gyors internetkapcsolatot biztosító rendszer immár Magyarországon is elérhető.
Tesztelték a Starlink űrinternetét a Delta repülőgépein A Delta Air Lines nagyon nyomul a fedélzeti Wi-Fi-ben, a Starlink pedig nagyon nyomul a légitársaságok későbbi kiszolgálásában.
Megszakítja oroszországi tevékenységét az Oracle Az SAP pedig szintén felfüggeszti értékesítéseit. A technológiai cégek sorra reagálnak az ukrán felhívásokra, jelképes vagy érdemi támogatást is nyújtva az orosz invázió kapcsán.
Tényleg megérkeztek Ukrajnába az első Starlink-terminálok Az ukrán kormány négy nappal ezelőtti kérésére nem csak aktiválták az országban a SpaceX űrinternetes szolgáltatását, de hétfőn már meg is érkezett hozzájuk az első szállítmány a hozzáférést biztosító eszközökből.
Musk műholdjai adhatják vissza a netet Tongán A SpaceX munkatársai a szomszédos Fidzsin építenek ki éppen egy helyi Starlink-állomást, amellyel a remények szerint visszaállhat a természeti csapással sújtott Tonga internetkapcsolata.