Fel kell készíteni a kínai hadsereget arra, hogy képes legyen blokkolni, sőt akár meg is semmisíteni Elon Musk műholdhálózatát (vagy legalábbis egy részét). Egy pekingi intézet, az Institute of Tracking and Telecommunications kutatói jutottak erre a következtetésre. A tanulmányban, melyről a South China Morning Post nyomán több nemzetközi szaklap is beszámolt, a tudósok azt igyekeztek bizonyítani, hogy a Starlink űrfegyverként is használható, emiatt nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Kínának éppen ezért mindenekelőtt ki kell fejlesztenie egy olyan megfigyelő rendszert, amellyel képes kontroll alatt tartani a teljes Starlink-műholdhálózat minden elemét, nyomon követni mozgásukat, lehallgatni kommunikációjukat.
Be kell vetni szoftvert és akár rakétákat is
A tudóscsapat több kockázati tényezőt is lát. Az amerikai lopakodó vadászbombázók, katonai drónok és egyéb katonai repülő szerkezetek például a Starlink rendszerét kihasználva a jelenleginél százszor gyorsabb adatátviteli sebességre lesznek képesek. Ez értelemszerűen növelné manőverezési képességeiket és ezáltal harci erejüket.
A The Register ismertetője szerint a szerzőket aggasztja a műholdakban alkalmazott technológia is. A Starlink műholdakban ún. Hall-ionhajtóművet használnak, amivel gyorsan változtathatnak pályát (tegyük hozzá, évtizedek óta ilyen hajtóműveket használnak a műholdak mozgatásához). Szintén problémának látják, hogy Starlink-műholdnak álcázva katonai célú eszközöket lehet Föld körüli pályára állítani, és ezeket csak egy fejlett megfigyelő rendszer képes kiszűrni.
Csakhogy van egy kis gond, ismerik el a tanulmányszerzők: jelenleg 2400 műhold kering Föld körül a Starlink kötelékében. Azaz ha néhány műholdat ki is vonnak a forgalomból, a rendszer a kiterjedtsége miatt nagy valószínűséggel zavartalanul működne tovább.
Éppen ezért elsődlegesen nem érdemes hard eszközökben gondolkodni, hanem inkább a megfigyelést, lehallgatást, zavarást lehetővé tevő szoft eszközökre célszerű koncentrálni. De fel kell készülni a műholdak fizikai kiiktatására is akár rakétával, akár a kínaiak spéci, karral ellátott műholdját, a tavaly októberben fellőtt Shijian-17-et bevetve, amely robotkarjai segítségével képes elvontatni egy másik műholdat eredeti pályájáról.
Nincs itt semmi újdonság
A Starlinket üzemeltető SpaceX egy magáncég, de ez a kínaiak szerint semmire sem garancia. Különösen azért nem, mert a SpaceX-nek meglehetősen szoros a kapcsolata az amerikai védelmi minisztériummal: Musk cége egy olyan műholdrendszer kiépítésére kapott megbízást, amely a hiperszonikus rakéták indítása esetén tudja riasztani a védelmet. (Bár a Starlink már 32 országban, köztük Magyarországon is szolgáltat, nem hallani, hogy tömegesen rohanták volna le az előfizetők a céget.)
Az pedig, hogy a kínai tudósok az űrrel mint a hadviselés fontos terepével foglalkoznak, valószínűleg már senkit sem lep meg. Mint a Bitport is megírta, február végén, Ukrajna lerohanása után nem sokkal egy ismeretlen eredetű kibertámadás okozott zavart a Viasat KA-SAT nevű, műholdas internetszolgáltatásban, ami elsősorban a kelet-európai térséget, többek között Ukrajnát érintette. Egy az Ukrajna mellett kiálló Anonymous-csoport pedig azt állította, hogy lebénította az orosz műholdrendszer irányítóközpontját.
Egyelőre azonban a kínai törekvés szélmalomharcnak tűnik. Ha sikerül is lekapcsolni a Starlink egy részét, már startra kész az Amazon műhold-armadája: a cég több mint 3200 műhold űrbe juttatására szerződött a Project Kuiper keretében.
Nem mellesleg a hasonló kínai projektek is épülnek-szépülnek. 2021-ben indult a SatNet projekt, amely kb. 13 ezer műholdat akar feljuttatni.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak