Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.

Új szintre lép az Európai Unió kiberbiztonsága idén október 18-án. Akkortól kell ugyanis kötelezően alkalmazni az EU tagállamaiban a NIS2 néven emlegetett új kiberbiztonsági irányelvet. Az irányelvnek való megfelelés komoly terhet ró az egész piacra, az érintett cégekre, tanácsadókra, kiberbiztonsági megoldásszállítókra egyaránt, de még a szabályzói oldalra is várnak feladatok. A felkészülést segítendő a Bitport szakmai napot is szervez a CIO Klub tagjainak április 9-én a La Vida Duna Rendezvényházban.

Új podcastadásunkban a rendezvényhez kapcsolódóan két szakértőt, Pataki Tündét, az Invitech Stratégiai Területek üzletágának vezetőjét, és Herk Imrét, a vállalat kiberbiztonsági tanácsadóinak vezetőjét kértük meg, hogy segítsenek eligazodni a direktíva előírásaiban.

Az adásban megbeszéltük, hogy milyen állapotban találja a magyar szervezeteket az uniós direktíva, és hogyan célszerű megkezdeni a felkészülésüket, hogy megfeleljenek a követelményeinek. Kiderült többek között, hogy milyen mértékben határozza meg egy vállalat felkészültségének jelenlegi szintjét, hogy milyen iparágban működik, mekkora a mérete, vagy épp milyenek a tulajdonosi viszonyai.

Vendégeink felvázolták, hol lehet tetten érni a magyar szervezetek erősségeit és persze gyengeségeit. Illetve azt is, hogy elsősorban technológia, folyamatbeli vagy általános kiberbiztonsági szemléletbeli változásokra van-e szükség.

Szóba került az is, hogy hogyan tudnak segíteni a felkészülésben a megoldásszállítói, integrációs és tanácsadói szerepben lévő piaci szereplők. Illetve vendégeink adtak egy vázlatos forgatókönyvet is az első lépések megtételéhez. És mivel a direktíva a podcast vendégeit is érinti, arról is meséltek, hogy az Invitechnél hogyan fogtak hozzá, hogy október 18-án felkészülten várhassák a NIS2 élesedését.

A hangfelvétel 2024. március 25-én készült Budapesten, az Invitech székházában.
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a Bitport csatornájára.

A téma iránt mélyebben érdeklődőket várjuk a CIO Klub NIS2-vel foglalkozó szakmai napjára április 9-én a La Vida Duna Rendezvényházban, ahol a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és az Invitech szakértői adnak fontos támpontokat a felkészüléshez. A szakmai napra a téma iránt érdeklődő üzleti és informatikai vezetők, kiberbiztonsági szakemberek a Bitport oldalán regisztrálhatnak.

A podcastadás az Invitech támogatásával készült.

Biztonság

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.