Az FCC lehúzta a Starlink fejlesztésére szánt támogatást, mert a szolgáltatás nem teljesítette a minimálisan elvárt technikai paramétereket.

Lehúzta a támogatandó szolgáltatók listájáról az FCC (Federal Communications Commission) Elon Musk műholdas internetszolgáltató cégét. A SpaceX álatl üzemeltett a Starlinknek 2020-ban ítéltek meg 885,5 millió dolláros támogatást arra, hogy 35 államban közel 650 ezer otthon és vállalkozás számára biztosítson szélessávú internetet. A pénz folyósításához azonban bizonyítania kellett volna, hogy a Starlink hálózat hozza a minimálisan elvárt sebességet: alacsony késleltetés mellett 100 Mbps-t letöltésnél és 20 Mbps-t feltöltésnél. (Hasonlóképpen járt egyébként az LTD Broadband is, amely 1,3 milliárd dollárt bukott így.)

Nem csak a lassúsággal volt baj

Mint az ArsTechnika írja, a Starlinkkel más baja is volt az FCC-nek. A hatóság elnöke, Jessica Rosenworcel közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a műszaki hiányosságok mellett azt is problémásnak gondolják, hogy a Starlink technológia igénybevételéhez a csatlakozóknak eleve kell vásárolniuk egy 600 dolláros berendezést.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a támogatásról 2020 őszén, az előző elnök, Ajit Pai regnálása alatt döntöttek (Pait Donal Trump nevezte ki). A 9,2 milliárd dolláros keret szétosztásának előkészítése és módja rengeteg kritikát váltott ki. Egy fogyasztóvédelmi szervezet szerint például a SpaceX támogatása voltaképpen a gazdagok támogatását jelenti,  merthogy a vállalat jó infrastruktúrával rendelkező városi területekre, nagyobb repülőterek környékére vitte volna állami pénzen a műholdas netjét.

Eközben a támogatás célja az lenne, hogy az ellátatlan és nehezen elérhető területeken is legyen értelmezhető  is eljuttassák a szolgáltatást.

Mint a CNBC felhívja a figyelemet, a SpaceX-nek, amelynek a 2020-ban a második legnagyobb összegű támogatást ítélték oda, a későbbi hasonló támogatáskorét még versenybe szállhat.

A Starlink egyébként helyzeti előnyben van a vezetékes szolgáltatókkal szemben, mivel saját, alacsony Föld körüli pályán lévő műholdjaival szinte bárhova el tudja vinni a netet. Az eléréshez csak néhány földi állomás, valamint a 600 dolláros, az előfizetők által megvásárolandó terminál kell.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.