A SpaceX szép ütemben növeli Starlink szolgáltatása lefedettségét. Az eldugott helyeken is gyors internetkapcsolatot biztosító rendszer immár Magyarországon is elérhető.

Műholdas internetszolgáltatásának jelentős bővítéséről számolt be az Elon Musk nevéhez köthető SpaceX. A Starlink "űrinternete" ezzel már a világ 32 országában elérhető. A listán megtaláljuk Magyarországot is, bár az egyelőre kérdéses, mekkora lesz az érdeklődés az alapvetően csak egy szűk kört érintő, egyáltalán nem olcsó szolgáltatásra.

A Starlink térképén pontosan követhető, mely régiókban üzemelték már be a műholdak serege által biztosított rendszert. A vállalat tájékoztatása szerint a világoskék színű (elérhető kategóriás) területeken azonnal kiszállítják a szolgáltatás igénybe vételéhez elengedhetetlen, helyszínen telepítendő készletet. 

A tesztidőszakból 2021 második felében kilépő Starlink tavaly szeptemberben még csak egy tucatnyi országban élesedett, ám a ez a szám idén februárra már 25-re nőtt. A legfrissebb adatok alapján a SpaceX folytatni kívánja az agresszív terjeszkedést. A térképen sötétkékkel jelölt, hamarosan bekapcsolódó országok többségénél ugyanakkor csak annyi látszik, hogy valamikor jövőre kapcsolódhatnak be.

Ugyanakkor érdekes a helyzet Indiában. A világ egyik legnépesebb országa geográfiai adottságai miatt is ideális célpont lenne, ám az ottani hatóságok megakasztották a bevezetési folyamatot. Jelenleg Indiát ugyan hamarosan érkező régióként jelöli meg a szolgáltatás térképe, ám dátum nem szerepel az ország mellett.  

Mi terem a magyar ugaron?

Ami a hazai kiáltásokat illeti, valószínűtlen, hogy a magyar előfizetők tömege fogja pénzügyileg egyenesbe hozni a meglehetősen kockázatos üzleti vállalkozást. Ez egyrészt hazánk adottságaiból, méretéből adódik, mivel az ország területét elég jól lefedik a vezetékes és mobil internetet biztosító távközlési cégek. Azokon az eldugott területeken pedig, ahol ezek egyike sem elérhető, nem biztos, hogy sokan ki tudják fizetni a Starlinket.

A 250 Mbps letöltési sebességet ígérő szolgáltatáshoz első körben a vételt biztosító antennát kell megvenni (szállítással együtt 286 ezer forintért), az előfizetés pedig havonta 35 500 forintba kerül.

Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.