Az ukrán kormány négy nappal ezelőtti kérésére nem csak aktiválták az országban a SpaceX űrinternetes szolgáltatását, de hétfőn már meg is érkezett hozzájuk az első szállítmány a hozzáférést biztosító eszközökből.

Megérkezett az első, Starlink felhasználói terminálokkal megpakolt teherautó Ukrajnába, amit az amerikai SpaceX küldött az ország miniszterelnök-helyettesének néhány nappal ezelőtti kérésére. Mihajlo Fedorov ugyanúgy a Twitteren tette közzé a fenti felvételt, mint ahogy múlt szombaton ugyancsak a közösségi csatornán keresztül kért segítséget a Starlink űrinternetes projektet gondozó SpaceX vezérigazgatójától, Elon Musktól.

Musk nemsokára reagált is a dologra, és közölte, hogy a műholdas internetszolgáltatást aktiválták az országban, az igénybevételéhez szükséges terminálok pedig úton vannak Ukrajna felé. A szállítmány hétfőn ért célba, miközben az ukrán városokban egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy kibertámadások érhetik a kritikus internetes infrastruktúrát, amelyben a múlt héten már részleges kieseésekről számoltak be.

A Starlink rendszer használatához való felhasználói terminálokat – külsőre egy lapos, fehér tányért kell elképzelni – a SpaceX közvetlenül az ügyfeleinek értékesíti. Az áruk 500 dollár körül van, ami így is csak a SpaceX önköltségének a felét fedezi. Ez utóbbit a társaság az év végéig 300-500 dollárrra szorítaná le: Musk korábban úgy fogalmazott, hogy ha sikerül nem csődbe menniük, az nagyszerű lesz, és onnan már tovább tudnak majd lépni.

Hasznos, de nagyon kockázatos is

A műholdas internetet működtető infrastruktúrának a földfelszíni eszközök (átjárók, földi állomások) is fontos elemei, ide értve a megfelelő helyre telepítve a tányérokat, amelyek jeleket küldenek és fogadnak az aktív Starlink műholdaktól. A kép alapján nem derül ki, hogy az első szállítmányban hány darab ilyen terminál érkezett, és az sem, hogy miként fogják elosztani és felhasználni azokat – bár olyan képernyőképek is megjelentek a neten, amelyek szerint Kijevben már használják a Starlink szolgáltatását.

Szakértők közben arra figyelmeztetnek, hogy a műholdas internetnek veszélyei is vannak a háborús helyzetben. A Reuters például a Torontói Egyetem Citizen Lab projektjének egyik kutatóját idézi, aki szerint a terminálok könnyen célpontot szolgáltathatnak az légteret uraló orosz hadseregnek. A lentről a műholdak irányába zajló sugárzást ezért érdemes egy nagy célkeresztnek tekinteni, különösen, hogy az oroszoknak több évtizedes rutinjuk van a célpontok műholdas kommunikáció alapján történő bemérésében.

A végfelhasználói terminálok telepítésében egyébként az is kihívás lehet, hogy azoknak tiszta rálátásra van szükségük az égboltra, hogy csatlakozhassanak a Starlink rendszeréhez. A hírügynökésg által megszólaltatott, műholdas kommunikációval foglalkozó tanácsadó szerint a városokban a sokemeletes épületek akadályozhatják a szolgáltatást, így praktikusan a közeli legmagasabb épület tetejére kellene felmenni az antennával. Ez a háborús helyzetben nyilván nem mindig a legjobb ötlet, így a Starlink akármennyire is hasznos segtséget nyújt Ukrajnának, a földfelszíni internetes infrastruktúrát sajnos nem lesz képes kiváltani.

Közösség & HR

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.