Túlélési üzemmódra kapcsolt a Huawei Ázsiai lapértesülések szerint a dolgozóknak küldött vezérigazgatói levél a nehéz gazdasági időszak miatt a növekedés helyett a pénztermelést és a nyereséget helyezi a fókuszba.
Katonai létesítmények melletti mobiltornyok miatt vizsgálják a Huaweit Bár az előző kabinethez képest csendesebben folynak a vizsgálatok, a Biden-kormány sem bízik meg túlságosan a kínai vállalat adatkezelési gyakorlatában.
Kanada is "kínátlanítja" hálózatait Az országban szeptembertől tilos lesz vásárolni a Huawei és a ZTE termékeiből, a már meglévő eszközöket pedig két éven belül kell eltávolítani rendszereikből a kanadai telekommunikációs vállalatoknak.
Takaréklángra állt Oroszországban a Huawei is A kínai technológiai nagyvállalat nem verte nagy dobra a témát, de sajtóértesülések szerint április óta nem fogadnak új megrendeléseket, a helyi munkatársakat pedig kötelező szabadságra küldték.
A Volkswagen felvásárolhatja a Huawei önvezető autós üzletét Német lapértesülések szerint hónapok óta tárgyalnak a sok millárd eurós üzletről, bár ezt egyelőre sehonnan sem erősítették meg hivatalosan.
Először fordult elő a Huaweijel, hogy alulmúlja tavalyi önmagát Az amerikai szankciók és a pandémia együttesen nagyon betettek a kínai óriásvállalat 2021-es eredményeinek, de a vezetőség a körülményekhez képest így is elégedett.
Biden aláírása újabb csapást mér a kínai hálózati szállítókra Az amerikai elnök tegnap aláírta azt a törvényt, amely teljesen kizárja az üzletkötés lehetőségét a feketelistázott cégekkel.
Nem jó ötlet kínai okostelefont használni a litvánok szerint A litván védelmi minisztérium állítólag olyan beépített funkciókat talált bizonyos készülékekben, amelyek keresőkifejezéseket érzékelnek és blokkolnak, vagy engedély nélkül továbbítanak felhasználói adatokat távoli szerverekre.
Visszatérne az okostelefonos trónra a Huawei Úgy tűnik, az amerikai szankciók hatására idén valósággal összeomló kínai vállalat vezetősége még nem tett le a nagy visszatérésről.
Teljesen beszakadt a Huawei konzumer üzlete A dolog mégsem néz ki annyira rosszul, mert az idei első félévben javult a kínai gyártó nyereségessége, és egyre jobban teljesít a vállalati és a cloud üzletág is.