Bár az előző kabinethez képest csendesebben folynak a vizsgálatok, a Biden-kormány sem bízik meg túlságosan a kínai vállalat adatkezelési gyakorlatában.
Hirdetés
 

Az amerikai kereskedelmi minisztérium immár több mint egy éve folytat egy a Huawei működését feltárni igyekvő vizsgálatot - adta hírül a Reuters. A hírügynökség két, az ügyet jól ismerő informátorra hivatkozva hozta az exkluzív anyagot, mivel a nemzetbiztonsági aggályok miatt indított eljárásról eddig hivatalosan nem hoztak nyilvánosságra semmilyen információt. 

A vizsgálatot nem sokkal azt követően indították, hogy Joe Bident tavaly év elején beiktatták az elnöki hivatalába, mivel felmerült a veszélye annak, hogy a Huawei eszközeivel felszerelt amerikai mobiltornyok érzékeny információkat rögzíthetnek katonai bázisokról és rakétasilókról, amelyeket a cég aztán továbbíthat a kínai államnak. A hatóságok attól tartanak, hogy a hálózati berendezéseken keresztül a távol-keleti rivális érzékeny adatokhoz juthat a katonai gyakorlatokról, valamint a bázisok és a személyzet készenléti állapotáról.

Az ügynökség először 2021 áprilisában idézte be a Huaweit, hogy kivizsgálják a vállalat gyakorlatát a külföldi felekkel való adatmegosztásra vonatkozóan, amelyet a berendezései a mobiltelefonokról rögzíthetnek, beleértve az üzeneteket és a geolokációs adatokat.

A kereskedelmi minisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a folyamatban lévő vizsgálatok tényét, ugyanakkor azt megerősítette, hogy "az amerikai személyek biztonságának védelme a rosszindulatú információgyűjtéssel szemben létfontosságú a gazdaság és a nemzetbiztonság védelme szempontjából".

Amennyiben a minisztérium úgy ítélné meg, hogy a Huawei nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, az a jelenleg is érvényben lévő, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) által bevezetett korlátozásoknál is komolyabb szankciókat hozhat.

A Huawei nem válaszolt a Reuters megkeresésre, de minden hasonló ügy kapcsán a cég következetesen tagadta a kémkedésre alkalmas adattovábbítást, illetve azt, hogy tevékenysége nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene.

Már így is csomagolnak

A kínai távközlési cégek helyzete a fenti vizsgálat nélkül sem lenne túl könnyűnek mondható az USA-ban, hiszen az FCC már 2019-ben hozott egy döntést arról, hogy ki kell vezetni a Huawei és a ZTE eszközeit az Egyesült Államok területén működő távközlési hálózatokból. A folyamatot elősegítendő a hatóság tavaly nyáron bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben lényegesen szélesebb körben támogatják az érintett szolgáltatókat. A döntése értelmében a kisebb és közepes regionális távközlési cégek összesen 1,9 milliárd dollár támogatásra jogosultak, hogy az FCC által biztonságosnak minősítettre cseréljék nem megfelelőnek minősülő hálózati eszközeiket. Azóta azonban kiderült, hogy ennél is több pénzre lenne szüksége az érintett vállalatoknak ahhoz, hogy gyorsan meg tudjanak szabadulni minden érintett berendezéstől.

Ugyan a kínai cégek vegzálása és szankcionálása nem a Biden-kormányzat alatt kezdődött, de az új adminisztráció sem fél friss korlátozásokat bevezetni. Erre példa az elnök által múlt év végén aláírt The Secure Equipment Act törvénycsomag, amely az hatóságok számára még csak a lehetőséget sem adja meg arra, hogy mérlegeljék az engedélyek kiadását új telekommunikációs eszközök esetében olyan gyártóknak, amelyek nemzetbiztonsági kockázat címszóval felkerültek a kormányzat feketelistájára.

A rendelkezéssel a törvényhozók a "Huawei-kiskapuként" emlegetett rést igyekeztek végleg bezárni. Ennek lényege, hogy ugyan a vállalatot (és a ZTE-t) már a 2020 márciusban elfogadott The Secure Networks Act is az amerikai nemzetbiztonságra veszélyesnek minősítette (a kínai kormányzattal való túlságosan szoros kapcsolata miatt), ám az érintett cégek továbbra is kérhettek engedélyt olyan projekteknél, amelyeket nem szövetségi forrásokból finanszíroztak.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.