A kisebb amerikai távközlési szolgáltatók nekiláthatnak lecserélni a kínai gyártók hálózati eszközeit. Az FCC pénzt is ad rá.

Közel kétmilliárd dollárt fordít az FCC (Federal Communications Commission) arra, hogy a két legnagyobb kínai hálózatiberendezés-gyártó írmagját is eltüntetesse az amerikai hálózatokból. A kormányszerv döntése értelmében a kisebb és közepes regionális távközlési cégek összesen 1,9 milliárd dollár támogatásra jogosultak, hogy az FCC által biztonságosnak minősítettre cseréljék Huawe és ZTE gyártmányú hálózati eszközeiket. A támogatást azok a szolgáltatók kapják, melyeknek maximum 10 millió előfizetője van.

Kormányokon átívelő program

A döntés voltaképpen senkit sem ért váratlanul. Az FCC ugyanis már 2019-ben döntött arról, hogy generálisan ki kell vezetni a két kínai gyártó eszközeit a távközlési hálózatokból. Korábban azonban a maximum kétmillió ügyfelet kiszolgáló helyi szolgáltatókat vonták volna bele a támogatási programba, és jóval kisebb, hat-hétszázmilliós támogatásról pletykált az iparág. Az FCC által kiadott határozat szerint a szolgáltatók október 29-étől kérhetik a támogatást.

A támogatásban részesülő szolgáltatók fontos szerepet töltenek be az USA-ban: sokszor egyedüliként szolgáltatnak olyan területeken, melyeket a legnagyobb operátorok (AT&T, T-Mobile, Verizon) nem fednek le. A legtöbb ilyen szolgáltató ügyfeleinek száma egyébként messze nem éri el a milliós nagyságrendet, jellemzően 50-100 ezer előfizetőt szolgálnak ki. Szakmai érdekvédelmi szervezetük, az RWA (Rural Wireless Association) szerint kb. negyedük építette hálózatát Huawei és ZTE eszközökre.

A történet érdekessége, hogy a Huawei és a ZTE ellen az évtized elején indított támadás elnököktől és kormányoktól függetlenül következetesen folytatódott. Még Barack Obama demokrata elnöksége alatt kezdődtek a vizsgálatok, és az első szankciók is megszülettek, majd a republikánus Donald Trump alatt folytatódott a támadás. Bár Trump Kína-ellenes intézkedéseinek sok ellenzője volt az amerikai techiparban, a helyzet egyelőre Joe Biden alatt sem változott.

A Huawei ismét csalódott...

A Huawei szóvivője azt nyilatkozta a The Registernek, hogy vállalata csalódott az FCC döntése miatt. Szerinte teljesen irreális, hogy az FCC valami olyasmit akar megjavítani, ami el sem romlott. Ráadásul az FCC ezzel nehéz helyzetbe sodorja az operátorokat, és ha nem sikerül zökkenőmentesen az átállás, az fennakadásokat okozhat az üzleti életben, az oktatásban, nehezítheti a mentők, tűzoltók, rendőrök munkáját stb., ráadásul az adófizetőknek jó sok pénzébe kerül, miközben a célt, a nagyobb biztonságot nem fogják elérni. A szóvivő szerint nem szakmai, hanem geopolitikai döntés született.

Azt egyébként, hogy a Huawei és a ZTE viszonylag gyorsan komoly tényezővé válhattak a globális távközlési piacon, nem kis részben a jó ár-érték arányú berendezéseiknek köszönhette. (Az FCC-nél is tisztában voltak vele, hogy elsősorban emiatt választották a kisebb szolgáltatók.) Az 5G-s fejlesztésekben ráadásul megkerülhetetlenek is: egy tavaly februári összesítés szerint a két kínai gyártó együttesen több mint 5700 szabadalommal járult hozzá az 5G-s szabványhoz, szemben a két európai konkurensük, a Nokia és az Ericsson 3600 szabadalmával.

Mobilitás

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.