A Digitális Állampolgárság Program elsősorban az állampolgárok ügyintézését hivatott segíteni. A platform üzleti lehetőségeit Both András, a DMÜ vezérigazgatója mutatta be a CIO Hungary konferencián.

Az állam évek óta jelentős erőforrásokat fordít a közigazgatás digitalizálására. A tervek, fejlesztések fogadtatása és eredményessége egyaránt ellentmondásos. Sokan féltek attól, hogy az államigazgatás digitális csatornákra terelése túlságosan erősíti a megfigyelő állam kontrollját állampolgárai felett. Ami pedig az eredményességet illeti, vannak sikertörténetek, de például a 16 milliárd forint EU-s támogatásból készülő E-ING rendszer, melynek eredetileg januárban, az új ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénnyel egy időben kellett volna élesednie, egyelőre nem hogy könnyítené, sokkal inkább nehezíti a földhivatali ügyintézést.

A Digitális Állampolgárság Program, vagyis a DÁP az E-ING-hez képest egyértelműen sikertörténetnek tekinthető. Nyáron elindult a szolgáltatás tájékoztató weboldala, amely első körben tíz ún. életesemény intézésében segíti az ügyfeleket. Az oldal kialakításakor elsődleges szempont az volt, hogy az ott megadott támogatással az állampolgárok első nekifutásra el tudják intézni az ügyeiket.

Both András, a fejlesztéseket összefogó Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) vezérigazgatója a májusi CIO Hungaryn még csak jövő időben beszélhetett arról, hogy milyen módon profitálhatnak a DÁP szolgáltatásaiból a vállalkozások. (Konferenciánk után nem sokkal az OTP bejelentette, hogy ügyfelei a DÁP mobilalkalmazásával is azonosíthatják magukat.)

A hangfelvétel 2025. május 9-én készült Egerben, a CIO Hungary konferencián. Ha regisztrál a CIO Klubba, hozzáfér régebbi rendezvényeink előadásainak prezentációihoz is.

Tartalomjegyzék azoknak, akik csak szemezgetni szeretnének

00:24: Egy régi történet…

00:54: Ilyen volt, amikor a piac először találkozott a DÁP-pal, az öltöny a farmerral.

03:25: Egy probléma szépsége: hogyan építhet együtt digitális szolgáltatást az ügyfelek/állampolgárok köré az állam és a piac?

05:36: Amikor az elmélet és a napi gyakorlat egymásnak feszül.

06:31: Állami szolgáltatás a piaci szolgáltatók tudásából inspirálódik. Miért fontos az együtt gondolkodás.

07:25: A fő téma, amiről majd nem esik szó. Ám ennek nyomós oka van.

08:07: Nem választási ciklusok mentén halad a tervezés és a fejlesztés.

09:15: 2028-ig a cél a proaktív digitális állam felépítése. A proaktív, a prediktív és a láthatatlan állam…

11:22: Az állam proaktivitását a piac is kihasználhatja.

12:19: A prediktív digitális államot 2030-ig kellene megvalósítani.

13:03: Miért jó a „láthatatlan állam”? Ez lenne a végső cél.

13:40: Visszatérés a kiindulóponthoz.

 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on és az Apple platformján, valamint több más podcastplatformon, melyeken feliratkozhat a Bitport CIO Klub csatornájára.

Közösség & HR

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.