Egy hónapos kötelező szabadságot adott ki oroszországi munkatársai egy részének a Huawei, miközben felfüggesztette az új megrendelések befogadását - számolt be a Forbes helyi kiadása. Az üzleti magazin cikke szerint ugyanakkor a Huawei leányvállalatánál dolgozó kínai állampolgárok továbbra is bemennek az irodába.
A Forbes értesülései egybecsengenek más sajtóbeszámolókkal, miszerint a kínai távközlési cég április elején megszüntette az orosz mobilszolgáltatók ellátására vonatkozó új szerződéseket. Ennek hátterében az Ukrajna ellen indított háborúra válaszul hozott nyugati szankciók állhatnak. Ezek többek között megtiltják bizonyos amerikai technológiák Oroszországba történő exportját, a Huawei egyes termékeiben pedig a cég ellen hozott korábbi amerikai korlátozások ellenére még mindig akadnak ilyen elemek.
Az orosz agresszióra válaszul hozott szankciók kapcsán pár héttel ezelőtt az amerikai hatóságok figyelmeztették a kínai vállalatokat, hogy ne segítsenek Oroszországnak kijátszani a korlátozásokat. Fenyegetésként belengetve azt is, hogy "másodlagos szankciókkal" nézhetnek szembe azok a cégek, amelyek semmibe veszik a rendelkezéseket.
A fentiek fényében a Huwaei egyáltalán nincs könnyű helyzetben, hiszen a kínai kormányzat nem volt hajlandó Oroszországot elítélni, és továbbra is igyekszik fenntartani a két ország között meglévő kapcsolatokat. A technológia óriás viszont a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerülhet akkor, ha Washington tovább szorítja a cégre az elmúlt években rakott béklyókat. Utóbbiaknak "köszönhetően" az egykor a mobilpiac élét célzó kínai gyártó teljesen eljelentéktelenedett a szektorban, a Honor brandet pedig kényszerűségből leválasztotta magáról. Hasonló sorsra jutott a Huawei szerveres üzletága is.
Nem cseng túl jól
Mindez az orosz távközlési piacra sem lesz jó hatással, hiszen a terület két nagy nyugati szereplője a Huawei intézkedéseinél is komolyabb lépéseket tett. A svéd Ericsson meghatározatlan időre felfüggesztette tevékenységét, miközben a finn Nokia pár napja jelentette be, hogy teljesen felszámolja működését Oroszországban.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?