Csak annyit tudni, hogy több milliárd dollárt fektetett a cégbe, és most mindenki azt találgatja, hogy mi a cél.

Több milliárd dollárral szállt be az aktivista befektetőként ismert Elliott Management a Salesforce-ba. És hogy miért? Egy biztos: most ezt jó áron tehette, mert a cég értéke az utóbbi bő egy évben megfeleződött. A vállalat árfolyama 2021 novemberének közepén volt csúcsformában, akkor a cégérték meghaladta a 300 milliárd dollárt. Jelenleg a felének is örülhetnek a tulajdonosok, tekintve, hogy tavaly decemberben rövid időre 130 milliárd alá is beesett a piaci kapitalizációja.

Amúgy a bevásárlásról, aminek a feltételei (hány dollár, mekkora részesedésért, milyen jogokért) nem ismertek, az Elliott csupán egy semmitmondó nyilatkozatot adott ki: a Salesforce "a világ egyik legkiemelkedőbb szoftvercége", és közel két évtizede követik a tevékenységét, és mély tisztelik az alapító-vezérigazgató Marc Benioff által elért eredményeket. És természetesen várják a konstruktív együttműködést a Salesforce-szal... Van azonban egy lényeges félmondat is az együttműködés céljáról: realizálni azokat az értékeket, melyek egy ilyen nagyságrendű vállalathoz méltóak.

A Salesforce kétségtelenül a világ egyik legjelentősebb vállalati SaaS (Software-as-a-Service) cégévé vált. Ma már a felhős CRM-rendszerek egyik vezető "szállítója", amely egy komplett ökoszisztémát is felépített – főleg felvásárlásokkal (pl. Tableau vagy a Slack). Ahogy minden felhős vállalat, Benioffék is szárnyaltak a pandémiával. Tavaly azonban a szakértők már arról kezdtek beszélni, hogy felhő ide vagy oda, a Salesforce bizony nem könnyíti meg a vállalatok, az IT-irányítás munkáját, sőt!

A szeptemberi Deramforce konferencián Benioff hiába beszélt óriási tervekről a növekedést illetően, már az is szóba került, hogy a Salesforce rendszerei mellett elszaladt az idő. A vezérigazgató a konferencián még azt ígérte, hogy csak a toborzási tempót veszik vissza, hogy aztán egy kiadós leépítéssel indítsák az évet. És közben olyan emberek hagyják ott a céget, mint Bret Taylor, akinek a megszerzésére Benioff nem sajnált 750 millió dollárt kiadni.

Az aktivista befektető aktív

Ilyen közegbe érkezik az Elliott, amely ha valahova beteszi a lábát, jellemzően gyorsan szeretne elérni mindenféle változásokat. De az igazán lényeges, hívja fel a figyelmet az Axios, hogy szinte mindig el is éri, amit akar. Egyik ilyen nagy akciója volt például Jack Dorsey elmozdítása a Twitter éléről.

A cél és a megmozduló pénz nagysága sem világos. Az Axios felállít egy lehetséges forgatókönyvet, aminek a vége a Salesforce felvásárlása. És bár egy ilyen tranzakcióra rászállhat a piacfelügyelet, de ez nem zárja ki, hogy esetleg az Elliott célja mégis a teljes irányítás megszerzése. Az mindenesetre érdekes, hogy az Elliott már a második aktivista befektető, amely befolyást szerez a cégben. Ősszel a Starboard Value szállt be, és szerzett is egy helyet az igazgatótanácsban.

Cloud & big data

Összenő, ami összetartozik: robotkutyák védik az MI-szervereket

A ChatGPT-t és társait kiszolgáló adatközpontok nem "csupán" rengeteg pénzt és erőforrást emésztenek fel, de folyamatos ellenőrzésük és védelmük is komoly feladat.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagy kép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.