Többek között a Google és az Apple is állt már a szőnyeg szélén az Európai Bizottságnál, amiből aztán milliárd eurós büntetések születtek. Most egy újabb amerikai nagyvadat, az e-kereskedelmi óriást vették célkeresztbe annak kétes üzleti gyakorlata miatt.

Hivatalosan is versenyellenes magatartással vádolja az Európai Bizottság az Amazont - jelentette ma be egy sajtótájékoztató keretében Margrethe Vestager versenyjogért felelős biztos. Ez két szempontból sem volt váratlan. Egyrészt a bejelentés előtt néhány órával a sajtóban már megjelentek a híresztelések az akcióról, másrészt az EB már tavaly nyár óta vizsgálódott az ügyben, ami sok jót nem jelentett az amerikai vállalat számára.

Még egy milliárdos ügy?

Az EB álláspontja szerint az óriásvállalat megsértette az EU monopóliumellenes szabályait azáltal, hogy torzította a versenyt az online kiskereskedelmi piacokon. A Bizottság kifogásolja, hogy az Amazon rendszeresen támaszkodik az online piacterén értékesítő független eladók nem nyilvános üzleti adataira, amit a cég saját kiskereskedelmi vállalkozásának támogatására használ, miközben közvetlenül versenyez az említett harmadik felekkel.

Ezzel párhuzamosan egy másik vizsgálat is indul, amely azt vizsgálja, hogy üzleti gyakorlatában előnyös bánásmódban részesíti-e a cég saját kiskereskedelmi ajánlatait és az Amazon logisztikai és szállítási szolgáltatásait igénybe vevő piactéri eladókat azokhoz képest, akik mindezt nem veszik igénybe a szerteágazó tevékenységgel foglalkozó óriásvállalattól.

Margrethe Vestager, aki tavaly december óta a digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöki posztot is betölti, az üggyel kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy elengedhetetlen a különböző platformokon kettős szerepkörben megjelenő, nagy piaci erővel rendelkező cégek működésénél biztosítani a tisztességes verseny körülményeit. Ez nem csupán a versenytársak, hanem végső soron a fogyasztók alapvető érdeke is.

Az Amazon a maga részéről természetesen teljesen ártatlannak vallja magát. A cég egyrészt piaci jelentőségét igyekszik csökkenteni olyan adatok citálásával, miszerint még a világkereskedelmi forgalom 1 százaléka se rajtuk keresztül zajlik. Másrészt az említett versenytársfigyelési gyakorlattal kapcsolatban a fizikai áruházakkal takarózik, ahol szintén előfordul, hogy saját márkás termék és egy partner áruja verseng a vevők kegyeiért. Ebben az esetben is a bolt értelemszerűen minden forgalmi kimutatáshoz hozzájuthat, ellentétben a partnerkereskedővel.

Mindenki mindenki ellen

Az Amazonnak nem ez az első csörtéje az EU-val, sőt magával Margrethe Vestagerrel, aki régóta viszi a versenyjogi biztosi tisztet. A céget például korábban elmarasztalták tiltott állami támogatás igénybevétele miatt, illetve már 2018-ban is arról volt szó, hogy az e-kereskedő kétes gyakorlatai miatt kellene új szabályokat életbe léptetni az EU-ban.

Az Amazon persze csak egyike a megoldandó problémakörnek. A hatalmasra nőtt technológiai óriások túlhatalmát ugyanis mind Európában, mind világszerte egyre nagyobb aggodalommal figyelik a politikai és szabályozói körök. Az EB ebből a szempontból az elmúlt években a kifejezetten kemény fellépéséről híresült ám, azonban a Google-nek, vagy éppen az Apple-nek kiszabott több milliárd euróra rúgó bírságok is teljesen hatástalanok. Egyrészt azért, mert ezek az összegek sem terhelik meg a cégek költségvetését, másrészt pedig még az sem biztos, hogy végül egyáltalán ki kell fizetni. Utóbbira példa az Apple gigapere az EU-val, ahol éppen Cupertino áll nyerésre. Ennek fényében logikusnak tűnik az a pár hete megszellőztetett terv, miszerint a büntetésekről inkább a mamutcégekre szabott szigorúbb működési szabályokkal operálna az Unió.

Ugyanakkor az eddig meglehetősen kényelmes helyzetben lévő techóriások esélyeit egyértelműen rontja, hogy most már "hazai pályán", azaz az Egyesült Államokban is egyre forróbb lesz alattuk a talaj. A nyári, négy nagy cég első számú emberével folytatott kongresszusi meghallgatást követően az igazságügyi minisztérium októberben komoly tétre menő pert indított a Google ellen annak vélelmezett tisztességtelen piaci magatartása miatt, míg a Facebook is hasonló vádakkal nézhet szembe az FTC vizsgálódása alapján.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.