Az európai fellebviteli testület az Apple-nek és Írországnak adott igazat az Európai Bizottsággal szemben. Cupertino fellélegezhet - egyelőre.

Közel négy évvel ezelőtt született meg egy kétéves vizsgálat eredményeként az Európai Bizottság (EB) határozata, amely tiltott állami támogatásnak minősítette azt a gyakorlatot, ahogy az Apple a korábbi években Írországba csoportosította át globális bevételei jó részét. Utóbbinak köszönhetően az óriásvállalat az amúgy sem túl szigorú adózási szabályok által előírtnál is jóval kevesebbet fizetett be közteherként. Mindezt az EB egy rekord összegű, 13 milliárd eurós bírsággal "díjazta".

Ahogy az borítékolható volt, egy ekkora léptékű ügynek még jó pár jogi kört le kell futnia, mire végső győztest lehet hirdetni. Az viszont biztos, hogy az utolsó előtti menetet nem az Európai Bizottság nyerte.

Nem történt semmi

Az Európai Unió Bíróságának többek között versenyjoggal és állami támogatással kapcsolatos ügyekben illetékes ága, a Törvényszék mai határozatában megsemmisítette az EB korábbi döntését. A fellebezésről döntő testület nem látta megalapozottnak azt az állítást, hogy Írország kivételezett az Apple helyi vállalataival szemben.

A törvényszék továbbá azt sem látta megfelelően bizonyítottnak, hogy Írországot felelősség terhelné a megtámadott adóügyi határozatokkal kapcsolatban. Így az Apple két leányvállalatáról ezek alapján nem lehet azt mondani, hogy szándékosan részesültek volna törvénytelen előnyben. 

A mostani döntésben ugyan kitérnek arra is, hogy bizonyos adótörvények sajnálatos módon hiányosak, illetve egyes esetekben következetlenek, de mindezek nem jelentenek elegendő alapot az Európai Bizottság által kiszabott több mint 13 milliárd eurós büntetés kiszabására.

Jöhet a végső leszámolás

Természetesen a bármiféle jogszerűtlenséget a kezdetektől tagadó Apple és Írország képviselői nagy örömmel kommentálták a mai eseményeket, ugyanakkor a konfliktus minden bizonnyal nem ezzel a határozattal zárul. Az EU utolsó jogi lépcsője ugyanis még hátra van. Az EB minden bizonnyal élni is fog a lehetőséggel, és a legfelsőbb jogi fórumként szolgáló Európai Bíróság másik ágához fordul pozitív elbírálásban reménykedve.

Hogy végül az egész, tulajdonképpen 2014-ben indult ügynek mikor kerül pont a végére, azt egyelőre nehéz megmondani. Könnyen lehet, hogy újabb éveknek kell eltelnie, mire kiderül, hogy kinek volt igaza a régió egyik legfajsúlyosabb adózási vitájában.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.