Az amerikai szankciókkal gúzsba kötött gyártónak tavaly sikerült a bevételt és a profitot is növelni, az üzemi eredmény viszont öt év óta először csökkent.

A tavalyi év a legtöbb vállalat számára különlegesen nehéz periódust jelentett, de mindez hatványozottan igaz a Huaweire. A kínai gyártóra ugyanis egyre komolyabb nyomást helyez a még 2019 tavaszán indult amerikai "büntetőhadjárat". Utóbbi miatt a cégnek nem csak arról a pár éve még reális célról kellett lemondani, hogy a világ legnagyobb mobilszállítója legyen, hanem már az is nagy eredménynek számítana, ha nem sorvadna el látványosan a globális piacon. Ilyen háttér mellett különösen érdekes megnézni, hogy alakult a vállalat 2020-as üzleti teljesítménye.

Maradt még egy kis kakaó

Ami a két legfontosabb pénzügyi mutatót illeti, tulajdonképpen minden rendben lévőnek tűnik, hiszen mind az összbevétel, mind a nettó profit soron sikerült egy kicsit megfejelni a 2019-es teljesítményt. A nagyjából 891 milliárd jüanos forgalom 3,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A 64,6 milliárdnyi tiszta nyereség pedig mintegy 2 milliárddal haladja meg a tavalyelötti szintet, ami szintén bő 3 százalékos éves erősödést jelent.

Hogy mindezek ellenére a helyzet messze nem optimális, arról egy harmadik, befektetők által szintén árgus szemekkel figyelt mutató, az üzemi eredmény árulkodik. A Huawei itt éves összevetésben közel 7 százalékos mínuszt volt kénytelen elkönyvelni, miközben az elmúlt években kizárólag combos pluszok sorakoztak. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy a nettó nyereség is csak azért tudott nőni, mert a most zárt időszakban lényegesen enyhébb adózási kötelezettségei voltak a cégnek, mint 2019-ben.


A helyzet nehézségét viszont ékesen példázzák a fenti grafikonok. Az üzletági bontásból kiderül, hogy a vállalat egyik legfontosabb divíziójának, a távközlési részlegnek nem sikerült érdemben nőnie, miközben a világban javában zajlik az 5G-s hálózatok kiépítése. A Huwaei dolgát itt rendkívül nehézzé teszi az, hogy az USA minden lehetséges eszközzel igyekszik meggátolni azt, hogy a kínai cég megrendelésekhez jusson a világban.

A másik, régiós alapú kimutatásból pedig nyilvánvalóvá válik, mennyire két részre szakadt a cég működése. Odahaza jelentős, 15 százalékot meghaladó forgalomnövekedésnek örülhet, ám mindenhol máshol visszaszorulóban van. Mindez a leglátványosabban természetesen az Egyesült Államokat is magában foglaló Americas régióban érhető tetten, ahol közel negyedével zuhant az értékesítés volumene. Nem sokkal bíztatóbb a helyzet az EMEA-térségben sem. A több mint 12 százalékos visszaesés azért fájhat nagyon, mivel itt találjuk a jelentős potenciállal bíró nyugat-európai országokat is, ahol eddig komoly forgalmat tudott bonyolítani a Huawei.

Folytatódó kihívások

Ami az idei évet illeti, a cégvezetés nem véletlenül használta évzáró jelentésében az "összetett és volatilis globális környezet" kifejezést. Ez praktikusan úgy fordítható, hogy sok jóra nem lehet számítani 2021-ben sem. Ez már csak azért is így van, mert év elején újabb negatív kicsengésű mérföldkőhöz ért a vállalat azzal, hogy januárban már Kínában sem a Huawei volt a legnagyobb mennyiségben szállító mobilgyártó. (Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy a cégnek - szintén az amerikai szankciók miatt - le kellett szalámiznia magáról a Honor márkát.)

Az okostelefonok és tabletek piacán egyébként is megfigyelhető volt, hogy a Google ökoszisztémájából való kizárás leginkább a tavalyi év végének eladásait rontotta le, ami szintén nem vetít túl jó fényt arra, hogy alakulhat a Huawei idei teljesítménye ezekben a szegmensekben.

Piaci hírek

A YouTube díjat adott magának, mert a szabad véleménynyilvánítás bajnoka

Na jó, nem a YouTube adta, csak egy a YouTube által szponzorált szervezet egy a YouTube szponzorálta eseményen. És nem a videómegosztó kapta, hanem a vezére.
 
Hirdetés

Három fontos tanács a jövőálló vállalkozások felépítéséhez

A VMware Future Ready Solution megoldásai lehetővé teszik a problémákra adott gyors reakciót, az új körülményekhez való alkalmazkodás és az innováció felgyorsítását is.

A virtualizáció nem válik elavulttá a konténerizació és a Kubernetes miatt, sőt katalizátora lehet az új techológiák bevezetésének.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.