A Canalys frissen publikált számai szerint tavaly óriási lökést kaptak a tabletek.

Az elmúlt év összességében is régen látott érdeklődést hozott a táblagépes piacon, de különösen igaz ez a negyedik negyedévre, amikor is több mint másfélszer annyi eszközt sikerült eladni, mint egy évvel korábban - derül ki a Canalys vonatkozó jelentéséből.

Az ünnepi szezon mind az aktivitás, mind a főbb nyertesek és vesztesek tekintetében hasonlóan alakult az okostelefonos "testvérpiachoz". Utóbbinál az Apple dominanciája mellett a Huawei megroppanása volt a fő hír. Nem történt ez máshogy a tabletek esetében sem.

Visszarepültünk a múltba

Az év utolsó három hónapjában 143,7 millió táblagépet értékesítettek, ami egyrészt 35 százalékos forgalomnövekedést jelent, másrészt 2015 óta nem volt példa ilyen volumenre. Kicsit más számokkal, de nagyjából ugyanezzel a trendekkel lehet jellemezni a teljes tavalyi évet is. Az összértékesítés a kutatócég számításai szerint elérte a 458,2 millió darabot, 17 százalékkal megfejelve a 2019-es teljesítményt. Ahogy a negyedik negyedév esetében, itt is egészen 2015-ig kell visszalapozni a naptárban, hogy hasonló értékesítési mennyiségeket találjunk.

 

Tabletes eladások 2020. - Canalys
Infogram

 

Ami a gyártók közötti versenyt illeti, alaposan feje tetejére állt a piac az év utolsó hónapjaiban. A záró negyedév alakulása nem csak azért különösen érdekes, mert a teljes tavalyi forgalom harmada realizálódott ekkor, hanem azért is, mert az itt kirajzolódó folyamatok meghatározhatják az idei teljesítményt is.

Az egyiknek sikerül...

A periódus vesztese egyértelműen a Huawei. Miközben a teljes évet tekintve a gyártó még némi növekedést is össze tudott hozni, az ünnepi szezonban (hasonlóan a telefonos értékesítéshez) valósággal beszakadtak az eladásai. Az amerikai korlátozó intézkedések alatt nyögő kínai márka úgy esett éves szinten a negyedével, hogy közben a piaci növekedés meghaladta az 50 százalékot. Ennek a két tényezőnek az lett az eredője, hogy a korábban stabil dobogós Huawei immár éppen csak befér a Top5 szállító mezőnyébe.

Nyertesből már több nevet lehet említeni. Egyrészt ott van az Apple, amely nem kifejezettne olcsó portfóliójával is magabiztosan uralja az eladási listákat. Az iPad az elmúl időszakban komoly rekordokat hozott. A koronavírus miatt hozott intézkedések például már 2020 legelején felpörgették a tablethez kötődő letöltéseket és költéseket. Nem panaszkodhat a Samsung sem, amely az utolsó negyedévben és az év egészében is nagyjából 40 százalékkal növelte eladásait, amivel megerősítette pozícióját a második helyen. Végül mindenképpen megsüvegelendő a Lenovo, amely a negyedik negyedévben egészen bámulatos, 125 százalékos forgalomnövekedést tudott realizálni, ennek köszönhetően az éves bődülés elérte a 70 százalékot.

Konzumer tech

Indiai technológiai központok lettek a kiberbűnözés fellegvárai

És hogy ez miért probléma? Például mert ezekből a központokból nyújt globális informatikai szolgáltatásokat egy sor vállalat.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.