Az idei első negyedévben olyasmi történt Cupertinóban, amire 2013 vége óta nem volt példa. És mindezt a koronavírusnak köszönhetik.

Több mint 1,1 milliárd (első alkalmas) letöltést regisztráltak az év első három hónapjában az Apple táblagépein. Ugyan ez jócskán elmarad az iPad fénykorában stabilan elért 1,5 milliárd feletti szinttől, ám ennek ellenére a mostani statisztika komoly eredménynek számít. Annyira komolynak, hogy legutoljára hasonló 2013 utolsó negyedévében történt. 

A bajban növekednek

Az 1,1 milliárd letöltés ugyanis éves alapon 40 százalékos növekedési rátát jelent. A szűk hét évvel ezelőtti negyedév után pedig nemhogy ekkora, de akár egyetlen százaléknyi bővülést sem sikerült elérnie a platformnak. A váratlan fellendülés természetesen szoros összefüggésben van az időszak során világszerte egyre több helyen elrendelt korlátozó intézkedéseknek. Az Apple táblagépei, így fókuszba kerültek, mivel azok akár bizonyos munkahelyi feladatok ellátására, és természetesen a szabadidő eltöltésére is alkalmasak karantén idején.

A mobil analitikai megoldásokkal foglalkozó SensorTower fenti grafikonjából szépen kitűnik, milyen hosszú vegetáló időszakot sikerült most megtörni. Tavaly ilyenkor például mínusz 19 százalékos volt az éves "növekedési" ütem. A tavalyi utolsó negyedév forgalmához képest másfélszeresére ugrottak az idén január és március között regisztrált installálások.

A havi adatokat vizsgálva szintén repkednek a lokális rekordok. Csak márciusban 438 millió letöltést kezdeményeztek a felhasználók, ami 72 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Ilyen komoly havi érdeklődésre egyébként szintén nagyon régen, 2015 februárjában volt példa.

Játék és tanulás

Ha az installált appok tematikáját nézzük, toronymagasan vezetnek a korábban is a népszerűségi listán tanyázó játékok. Az összesen 603 milliónyi globális letöltési szám természetesen szintén sokéves rekord: legutóbb négy évvel ezelőtt volt ennyire kedvelt a téma az iPad-eken. Kicsivel kevesebb felfutást mutattak a szorakoztató kategóriába sorolt alkalmazások. Utóbbiakból 88 milliót installáltak világszerte, ami szűk kétéves csúcsot jelent.

Ezen kívül az oktatási témát érdemes kiemelni. A 105 milliónyi letöltés minden idők legjobb eredménye a témában, nem mellesleg az első negyedév, amikor sikerült átlépni a mágikus 100 milliós számot. A második legjobb időszakig egészen 2013 elejéig kell visszalapozni a naptárban - akkor 91 millió oktatási alkalmazást töltöttek le az Apple táblagépeire.

Pénz is jött mellé

A letöltési szám emelkedése természetesen önmagában is örvendetes esemény Cupertinóban, ám az adatforgalom növekedése a bevételekre is jótékony hatással volt. Becslések szerint a felhasználók az idei első három hónapban 2,1 milliárd dollárnak megfelelő összeget hagytak az Apple-nél iPad-alkalmazásokhoz köthetően. Ennek bő háromnegyede, nagyából 1,6 milliárd származott játékokból. A mostani eredmény minden idők legjobb bevételi adata, és első alkalom, hogy a platform több mint 3 milliárdot termelt egy negyedév során.

Konzumer tech

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.