Jó hír volt, hogy a vállalat az elemzői várakozásokhoz képest jobban teljesített, de a befektetők takarékossági lépéseket vártak a menedzsmenttől.

A 2022-es pénzügyi évét záró negyedéves jelentése mellé egy kevesebb mint négyezer főt érintő leépítést is bejelentett az IBM tegnap. Jó hír, hogy a vállalat az elemzői várakozásoknál jobban teljesített. A cég nettó bevétele 16,7 milliárd dollár volt, szemben az elemzők által várt 16,4 milliárddal.

Valójában a piac arra fogadott, hogy az IBM-nek, amely a múlt év meglepetését szállította azzal, hogy az általános trenddel dacolva növelte tőzsdei értékét, két év után csökken a bevétele. Az Arvid Krisna vezérigazgató irányította vállalat azonban ha nem is alaposan, de rácáfolt erre: sikerült hozni az egy évvel korábbi azonos időszak bevételét. A profit ráadásul 16 százalékkal nőtt éves összevetésben. Az év utolsó negyedét 2,7 milliárd dollár nyereséggel zárták.

Óvatosan, óvatosabban...

Érdekes, hogy a Big Blue mennyire másként értékeli a piacot, mint például az eredményeit kedden ismertető Microsoft. Amy Hood, a Microsoft pénzügyi igazgatója, részben azzal magyarázta a negyedév felemás ereményeit, hogy decemberre elfogytak a vásárolók a piacról. Erre reagálva Arvind Krishna az elemzői konferenciahíváson azt mondta, hogy ők nem tapasztalták az év végi visszaesést.

Az IBM legjelentősebb bevételi forrása a szoftver. Ez a szegmens 7,3 milliárd dollár bevételt hozott, ami éves összevetésben 3 százalékos növekedés (az elemzők 7,1 milliárdra számítottak). Jelentős bevételi forrás volt a tanácsadás, amely 0,5 százalékkal növelve bevételeit 4,8 milliárd dollár bevételt termelt. Az infrastruktúra szegmens 4,5 milliárd dollár bevételt hozott, ami 2 százalékos növekedés.

A leglátványosabban nagygépes rendszerek nőttek, leginkább a Z Systems termékcsaládnak köszönhetően, amely tavaly májustól vált általánosan elérhetővé. Az üzletág 16 százalékkal hozott többet, mint egy évvel korábban. Az eredményt összegszerűen nem közölte a vállalat.

Mint a technológiai ipar több vezetője, az IBM menedzsmentje csak óvatos jósolgatásokba bocsátkozott 2023-at illetően. (A Microsoft vezetői is ezt a taktikát választották: az elemzői konferenciahíváson állítólag az "óvatos" és különböző szinonimái tucatnyi alkalommal hangzottak el a vezetők szájából az előrejelzésekkel összefüggésben.) A vállalat árbevétel-növekedést vár (legalábbis változatlan árfolyamon számolva). Ennek nagyságrendjét illetően Jim Kavanaugh, az IBM pénzügyi vezetője, azonban már óvatosabb: mint mondta, a minimál terv egy számjegyű bevételnövekedés, és 10,5 milliárd dollár körüli szabad cash flow. (Az IBM 2021-ben jelentette be, hogy 2022 és 2024 között 35 milliárd dollárra akarja felvinni a szabad cash flow-t, 2022-t 9,3 milliárddal zárta.)

Fejlesztések leépítésekkel

A korábban meghirdetett prioritások továbbra is maradnak, így az a terv is, hogy tíz év alatt 20 milliárd dollárt fektetnek be a keleti parton, a Hudson-völgyben, és marad fontos terület a következő generációs kvantumszámítógép tervezése is.

Hiába volt azonban az IBM az egyik olyan 50 milliárd dollárnál fölötti értékű technológiai cég, amely növelni tudta tavaly az értékét (a másik a VMware), rá is hatnak a szektor folyamatai. Ennek szellemében leépítést is bejelentett a menedzsment. A terv szerint 3900 munkahelyet szüntetnek meg. Ez a teljes állomány 1,5 százaléka, és valójában a Kyndryl 2020-as létrehozásának, valamint a Watson Health tavalyi eladásának a folyománya.

Az eredmények közzététele után az IBM árfolyama elindult lefelé. De állítólag nem a stagnáló bevételekkel volt baja a befektetőknek, hanem keveselték a takarékossági intézkedéseket. Egy olyan közhangulatban, amikor a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok 10 ezres nagyságredben csökkentik foglalkoztatottak számát, valóban feltűnő, ha egy több mint 300 ezer embert foglalkoztató vállalat mindössze 3900 embert küld el.

Piaci hírek

Milliárdnyi ember elől ihatja el a vizet a mesterséges intelligencia

Az ENSZ egyik szervezetének friss jelentése olyan óriási energia-, víz- és földterület-felhasználásra figyelmeztet, ami súlyos környezeti és méltányossági kihívásokat vet fel a globális MI-infrastruktúrát illetően.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.