Sok ezermilliárd dollár tűnt el a szektorból, de a legtöbb vállalat 2019-hez képest bőven nyerőben van.

A chicagói Morningstar pénzügyi szolgáltató cég elemzői összegezték pár grafikonon a technológiai piac néhány kulcsszereplőjének a 2022-es tőzsdei szereplését. Bár az általuk vizsgált hat cég (Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft, Nvidia) összértéke idén közel 4 ezermilliárd dollárral csökkent, az elemzők grafikonjaiból az is látszik: 2019-hez képest még mindig bőven pozitív a mérleg.

Ugyanakkor kétségtelen: a befektetők szempontjából a technológiai szektor volt az év egyik legrosszabbul teljesítő ágazata: a Morningstar saját US Market Indexe 18,7 százalékkal zsugorodott december 9-éig, míg a US Technology Indexük 28,7 százalékkal.

A legnagyobbat a Meta bukott: elveszítette értéke 65,5 százalékát. Hozzá képest Jeff Bezosnak nem kell aggódnia, hiszen "csupán" 46,6 százalékkal ért kevesebbett december 9-én, mint január elsején. Az Apple-nél pedig akár pezsgőt is bonthatnak a 19,5 százalékos csökkenés miatt. (A Morningstar összefoglalója nem tér ki olyan extrém ügyekre, mint a Tesla: Elon Musk vállalata szintén elvesztette értéke jelentős részét. Januárban még 400 dollár volt az érfolyam, jelenleg viszont 120 dollár körüli mozog, miközben a napokban volt 110 dollár alatt is.)

A hat vizsgált cég piaci értékének változása 2019 végétől

Kattinson a képre a nagyobb mérethez!

 

A vizsgált hat cég 2021 végén mintegy 10,7 ezermilliárd dollárt ért, december 9-én azonban már csak 6,9 ezermilliárdot. Ám ez bőven felülmúlja a pandémia előtti szintet, legutóbb 2020 júliusában értek ennyit ezek a vállalatok.

Recesszió és rossz döntések

Általánosságban a rossz teljesítményt a recessziós félelmekkel és a makrogazdasági nyomással magyarázzák az elemzők, de minden vállalatnál volt valami egyedi ok is. A viszonylag jól teljesítő Apple befektetőit például az bizonytalanította el, hogy elmaradt a várt nagy év végi roham az iPhone-okért.

A Meta esetében több tényező is hozzájárult az extrém értékvesztéshez: Mark Zuckerberg túl sokat költött a metaverzumra látható eredmények nélkül, miközben a vállalat reklámbevételeinek (az első számú, szinte egyetlen bevételi forrás) növekedése lassult. És persze a vállalat feje fölött lebegő 13 milliárd dolláros EU-s bírságnak sem örültek a részvényesek. A hat cég közül egyébként a Meta lehet a legnehezebb helyzetben, a vállalat értéke ugyanis 2016-os szintre esett vissza, hívják fel a figyelmet a Morningstar elemzői.

Az Alphabet és az Amazon esetében a fogyasztói piac zsugorodása hatott: az Alphabetnél közvetetten, a hirdetéseken keresztül, az Amazonnál viszont közvetlenül. Az már csak apró színes ehhez, hogy a Google Cloud Platform és az Amazon Alexa is komoly veszteségeket termel.

A Microsoftnál más a helyzet: a vállalat üzleti modellje stabil, jól halad a felhősítéssel is, de lassult a növekedése. A legutóbbi negyedévében jelentett 11 százalékos bevételnövekedés az utóbbi öt év leggyengébb eredménye.

 
Morningstar: Big Tech 2022
Infogram

 

A chicagói elemzők egyetlen hardveres céggel, az Nvidiával foglalkoznak. A csiptervező 42,1 százalékos visszaesését két okkal magyarázzák: a pandémia miatt felpörgő számítógép-piacon a vártnál gyorsabban lecsengett a kereslet, és az sem segítette a vállalatot, hogy a Biden-kormányzat szigorított a fejlett csipek Kínába történő exportján.

Az év meglepetése: az IBM

Bár a technológiai ipar összességében nehéz évet zár, volt egy olyan cég is, amely növelni tudta az értékét: az IBM. Bár 130 milliárd dollár alatti értékével messze elmarad a piac "ezermilliárdosaitól", továbbra is az egyik legjelentősebb szereplője a vállalati piacnak (az Oracle-t értéke jelenleg kb. 220 milliárd, az SAP-é 130 milliárd, a Salesforce-é 132 milliárd dollár). Árfolyama januárban 133 dollár körül volt, de decemberben már 150 dollár fölött is járt. A nagyvállalati piacon kedvelt konzervatívabb irányt képviselő Arvind Krishna vezetésével sikeresen integrálták a Red Hat portfóliót, és szép csendben megszabadultak a portfólió drága, de bevételt nem termelő elemeitől, például a Watson Health üzletágtól.

Piaci hírek

Indiai technológiai központok lettek a kiberbűnözés fellegvárai

És hogy ez miért probléma? Például mert ezekből a központokból nyújt globális informatikai szolgáltatásokat egy sor vállalat.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.