Nem úgy tűnik, hogy sikerül megoldani a problémákat az iPhone City-nek is nevezett kínai üzemben, ahol az Apple legdrágább okostelefonjai készülnek.
Hirdetés
 

Úgy tűnik, nincs érdemi megoldás a tajvani Foxconn problémáira, amelyeket a kínai járványügyi szabályok okoznak a vállalat üzemeiben. Miután a dolgozók csapatostul menekültek a "bentlakásos" munka elől, a magas pótlékok ígérete egy ideig hatásosnak tűnt, de a jelek szerint mégsem enyhítette érdemben a munkaerőhiányt. Ahogy nemrég beszámoltunk róla, szürreális módon már a Kínai Kommunista Párt is munkásokat toboroz az iPhone-ok gyártására, de az új felvételesek sem igazán bírják a gyűrődést, sőt szerdára már a biztonságért felelős személyzettel is összecsaptak.

A Bloomberg hét eleji beszámolója szerint az Apple terveihez képest majdnem hatmillió darabbal kevesebb iPhone Pro készülhet el az év végéig. A Foxconn csengcsoui gyárának működését ismerő, névtelen forrás a lapnak elmondta, hogy ez attól függően változhat, milyen gyorsan tudja visszacsábítani vállalat a dolgozókat az üzembe, de az eredmények ennek megfelelően akár kedvezőtlenebbek is lehetnek. Az Apple és a Foxconn már azt tervezgeti, hogy jövőre hogyan tudná pótolni azt a sok millió készüléket, amelyet az idei ünnepi bevásárlási időszakban képtelen lesz leszállítani.

Minden tojás egyetlen kosárban

A dolog annyiban nem néz ki jól, hogy a hétvégén a tiltakozások eszkalálódtak, és átterjedtek más városokra, például Hszincsiangra, Pekingre és Nankingra, ahol utóbb már a kínai megfigyelőállam is aktiválta magát, és a hatóságok keményen rászálltak az elégedetlenkedőkre. A nagyságrendeket jól érzékelteti, hogy a Foxconn csengcsoui üzemében, ahol a világ iPhone-jainak felét gyártják, a Reuters szerint nem olyan régen még 200 ezer embert foglalkoztattak. A tiltakozások már így is fennakadásokat okoztak az ellátási láncokban, és az Apple készlethiánnyal nézett szembe a fekete péneken.

A CNN a múlt héten egyébként arról is beszámolt, hogy a tajvani gyártó 10 ezer jüant (körülbelül 1400 dollárt) ajánlott fel azoknak a tiltakozó alkalmazottaknak, akik felhagynak a munkával, és távoznak az iPhone City is nevezett csengcsoui gyárból is. Ez elvileg több, mint az ott dolgozók átlagos havi bére. Az értesüléseket egyelőre sem a Foxconn, sem az Apple nem kommentálta. A becslések szerint az üzemben 30 százalékos is lehet a novemberi termeléskiesés, ami megoldhatatlan problémákat okoz a drágább iPhone-modellek szállításában, hiszen azokat kizárólag ezen a helyen gyártják.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.