A vállalat magasabb pótlékokkal próbálja maradásra bírni őket.

Menekülnek a Foxconn dolgozói a vállalat csengcsoui gyárából. Mivel az agglomerációjával együtt 7,2 millió lakosú városban múlt héten másfél száznál is több Covid-fertőzöttet találtak, a várost részlegesen lezárták a szigorú kínai pandémiás stratégia miatt. A városban működő nagy üzemek pedig ilyenkor átállnak ún. jelenléti üzemmódra: a dolgozókat a munkahelyük közvetlen közelében helyezik el, és korlátozzák a mozgásukat, hogy ne hozzák-vigyék a fertőzést.

A munkások azonban besokalltak: sokan inkább haza akarnak menni. Még videó és készült arról, ahogy állítólag tucatnyi Foxconn-alkalmazott kerítésbérlettel távozik a vállalat legnagyobb iPhone-összeszerelő üzeméből, ahol egyébként összesen kb. 200 ezer ember dolgozik. A cég bejelentette, hogy nem fogja megakadályozni a dolgozók távozását, sőt buszokat is biztosít a hazajutáshoz. De akik a távozás mellett döntenek, jelentkezniük kell a városi hatóságoknál, és karanténba kerülnek.

Már az év végi rohamra kellene gyúrni

Mint a The Register írja, a probléma a legrosszabbkor jött. Az üzem ugyanis, amely egyaránt gyárt a kínai és a globális piacokra, már az év végi nagy akciós vásárlási rohamokra készül: novemberben lesz Singles' Day, Black Friday és Cyber Monday, ami már összecsúszik a karácsonyi bevásárlási őrülettel. Ez az időszak a legfontosabb az Apple számára (is), akkor képződik a bevételeinek egy jelentős része. Az eladandó készülékek gyártása azonban még nagyban zajlik.

A csengcsoui üzem teljesítményének csökkenése katasztrofális lenne az Apple számára, mivel ott gyártják az összes iPhone mintegy 60 százalékát. A tajvani bérgyártó egyébként válságtervet is kidolgozott, például bizonyos termékek gyártását átvinnék más helyszínekre, Csengcsouban pedig elsősorban az iPhone 14 Pro és Pro Max modellekre koncentrálnának.

A vállalat azzal próbálta maradásra bírni a dolgozókat, hogy az intranetjén részletesen közzétette a maradóknak adandó juttatásokat: napi háromszori étkezés, napi Covid-teszt, munkahelyi védőfelszerelést... Emellett négyszeresére emelik a maradó dolgozók jelenléti pótlékát, írta a Nikkei. Ilyen esetekben eddig napi 100 jüant (kb. 5700 forint) fizettek, most viszont a napi 400 jüant is megadnák. Aki pedig a teljes hónapot ilyen módon dolgozta le, több mint 15 ezer jüan pótlékot kap, jelentette be tegnap a vállalat. Utóbbi összeg csak azoknak jár, akik nem vesznek ki szabadnapot, minden nap ledolgoznak legalább 8 órát, nem késnek, és nem lépnek le korábban.

A pótlék összege jelentős: egy kezdő a gyártósoron havi 2200 jüan körüli összeget kap (augusztusi adat). Ez a különböző bónuszokkal és juttatásokkal felmehet akár 6750 jüanra is, de ez még mindig messze van a jelenléti bónuszként elérhető 15 ezer jüantól.

A Nikkeinek nyilatkozó dolgozó szerint az emelt bónusz hatott, és már kevesebben akarják otthagyni az üzemet.

Az egység egyébként már október közepétől "jelenléti" módon működik. A dolgozókat kollégiumokban, az üzemhez közeli szállodákban, sőt iskolákban szállásolták el. Október 21-étől pedig bevezették a napi tesztelést.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.