Friss pletykák szerint legkorábban 2028-ban debütálhat Cupertino régóta emlegetett saját autója, ami a korábbi tervekkel ellentétben sokkal szerényebb autonóm képességekkel rendelkezhet.
Hirdetés
 

Jelentősen lehűti a kedélyeket az Apple autópiaci debütálásával kapcsolatban az a Bloombergen megjelent cikk, amely szerint a cégnél úgy tolódott ki több évvel a projekt, hogy közben az önvezetés felé vezető úton is inkább hátrafelé araszolnak.

A belső forrásokra alapozott anyag alapján a vállalat immár nagyjából egy évtizede formálódó autógyártással kapcsolatos próbálkozása kritikus ponthoz ért. Az egyik lehetőség a projekt teljes feladása volt, a másik pedig a folytatás egy reálisabb forgatókönyv mentén. A vezetőség ez utóbbi mellett döntött, ami számos változást jelent a korábbi tervekhez képest.

A sajtóban az elmúlt évtized során rendszeresn és változatos formában felbukkanó pletykák közül a 2021 novemberi változat szerint például már jövőre, azaz 2025-ben piacra kéne lépnie az első Apple Carnak, amelyet nem csupán teljesen elektromos hajtásúnak szántak, de maximálisan fejlett önvezető képességekkel szándékoztak csatába küldeni. Egy évvel később azonban már 2026-ra ígérték az autót.

Ehhez képest a Bloomberg most arról ír, hogy a céldátumot 2026-ról 2028-ra csúsztatták, de a további fejlemények, nem várt technikai problémák függvényében bőven benne van a pakliban, hogy ennél is távolabbra tolódik, vagy akár teljesen elmarad az autópiaci belépő.

Talán az immár állandó elemnek tekinthető csúszásnál is lényegesebb az, hogy ezzel párhuzamosan az önvezetéssel kapcsolatos célkitűzések is szerényebbek lettek. A jelenlegi cél már csak egy 2+ szintű autonómia elérése, ami az önvezetés fejlettségére használt 5 fokozatú skála közepén helyezkedik el. A teljes önvezetést a 4-es és 5-ös szinthez köti a szakma, a 2+ leginkább egy nagyon fejlett vezetéstámogató rendszenek tekinthető, ahol a jármű képes például egyszerre sávot tartani és adott feltételek mentén önállóan lassítani, gyorsítani.

Régi és bonyolult történet

Egészen 2014-ig nyúlik vissza az esetleges almás autó története. Az első pletykákat követően viszont hosszabb csend következett, és néhány kósza hírmorzsát leszámítva sokáíg nem nagyon lehetett semmi komolyat hallani az ügyben. A Reuters 2020 december végén publikált értesülései viszont valóságos lavinát indítottak el.

A hírügynökség cikkét nem sokkal követte az egyik legjobban értesült Apple-specialistának tartott Ming-Csi Kuo elemzése, miszerint a legoptimistább verzió esetén is valamikor 2025 és 2027 között lehet számolni a piacra lépéssel, ám a legismertebb Cupertino-jós már akkor is úgy látta, reálisabb a 2028-tól kezdődő periódusra tenni az indulást.

2021 elején az volt a téma, hogy Cupertino a Hyundai vezetésével folytat tárgyalást egy olyan együttműködésről, amely utat nyitna az Apple számára az autógyártás piacára. Akkor a Hyundai képviselője sietett leszögezni, hogy ugyan valóban zajlanak megbeszélések, de az amerikai cég több más lehetséges partnerrel is egyeztet. Ettől függetlenül a dél-koreai vállalat papírjai meredek emelkedésbe kezdtek.

Februárban a Hyundai-szál bővült egy újabb elemmel, mivel koreai lapértesülések kész tényként tálalták, hogy a Kia Motors lehet az Apple gyártó partnere. Az információk hihetőségét erősítette, hogy a Kiának van üzeme az Egyesült Államokban, illetve az is, hogy alapjában nem állt ellentmondásban a Hyundai-pletykával, mivel utóbbi a Kia legnagyobb részvényese, a két cég pedig több más szálon is szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ennek ellenére pár napra rá kiderült, nem lesz az üzletből semmi.

Végül következett a már említett 2021 novemberi Bloomberg cikk, amelyben a most már szinte biztosan kizárható 2025-ös céldátum szerepelt.

Konzumer tech

Gyors zuhanásra is fel kell készülniük a menő MI-cégek befektetőinek

A buborék kialakulása sem kizárt, de az árfolyamok gyors felfutását követően anélkül is elkerülhetetlen lesz korrekció – jósolja a Wharton School veterán közgazdásza.
 
Hirdetés

Miért szerette Bill Gates a lusta kollégákat? – A produktivitás öt új trendje az ITSM-ben

Egy konferencia, ahol a CIO-k új produktivitásjavító eszközöket és módszereket tanulhatnak. Márciusban jön a 9. META-INF Atlassian Day – nem csak Atlassian-ügyfeleknek!

Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.