Pár nappal ezelőtt még úgy tűnt, csak aláírásra vár az együttműködés a Hyundai-Kia párossal, ám a koreai fél hétfői nyilatkozatai alapján ebből nem lesz semmi.

Egészen 2014-ig nyúlik vissza az esetleges Apple-autó története. Akkor érkeztek az első információk arról, hogy a cég ilyen irányú portfólióbővítésben gondolkodik. Azt követően viszont hosszabb csend következett, és egészen tavaly év végéig - néhány kósza hírmorzsát leszámítva - nem nagyon lehetett semmi komolyat hallani az ügyben. A Reuters december végi értesülései viszont valóságos lavinát indítottal el, és azóta heti rendszerességgel csavarnak egyet a még mindig elég homályos sztorin.

Egy hónapja számoltunk be azokról a pletykákról, miszerint Cupertino a Hyundai vezetésével folytat tárgyalást egy olyan együttműködésről, amely utat nyitna az Apple számára az autógyártás piacára. Akkor a Hyundai képviselője sietett leszögezni, hogy ugyan valóban zajlanak megbeszélések, de az amerikai cég több más lehetséges partnerrel is egyeztet. Ettől függetlenül a dél-koreai vállalat papírjai meredek emelkedésbe kezdtek.

Hasonló forgatókönyv játszódott le a múlt héten, amikor is a Hyundai-szál bővült egy újabb elemmel, mivel koreai lapértesülések kész tényként tálalták, hogy a Kia Motors lehet az Apple gyártó partnere. Az információk hihetőségét erősítette, hogy a Kiának van üzeme az Egyesült Államokban, illetve az is, hogy alapjában nem állt ellentmondásban a Hyundai-pletykával, mivel utóbbi a Kia legnagyobb részvényese, a két cég pedig több más szálon is szorosan kapcsolódik egymáshoz. A részvényeket erre a hírre első körben 15 százalékot erősödtek, amiből nap végére is megmaradt nagyjából 10.

Korea kiszállt a buliból

A két dél-koreai cégbe a pletykák alapján beszálló befektetőket azonban most hétfőn alapos hidegzuhanyként érhette, hogy a Hyundai és a Kia képviselői is megerősítették, hogy jelenleg nem folytatnak tárgyalásokat a témában az Apple-ről. A megfogalmazásból nem derül ki egyértelműen, hogy a korábbi megbeszélések végleges befejezéséről van-e szó, vagy esetleg nincs kizárva még az sem, hogy a felek újra asztalhoz ülnek a későbbiekben. A Bloomberg egyébként úgy tudja, hogy a tárgyalásokat már "hetekkel ezelőtt" berekesztették.

Az mindenesetre biztos, hogy a korábban már egészen sok számmal és részlettel ecsetelt, Kiával kötendő partneri megállapodásra a hétfői bejelentést követően egyre halványabb az esély. Ezt természetesen lekövette a tőzsde is. A Hyundai papírjai bő 6, a Kia Motors részvényei pedig 15 százalékkal estek a helyzetet tisztázó hivatalos nyilatkozatok hatására.

Valami lesz valamikor

Ahogy a bevezetőben említettük, Cupertino esetleges autóipari belépőjéről nem ma kezdődtek a találgatások, ám az utóbbi időben érezhetően sűrűsödnek a témával kapcsolatos pletykák, értesülések. December végén mi is hírt adtunk a Reuters beszámolójáról, amely részletekkel szolgált a saját márkás tömegpiaci jármű kifejlesztését és gyártást célzó Apple-tervekről. Ezek arról szóltak, hogy a cég elsősorban egy olyan forradalmi akkumulátor-dizájnban bízik, ami a gyártás költségeit és a járművek hatótávolságát is új szintre emelné.

A Reuters cikkét követően az egyik legjobban értesült Apple-specialistának tartott Ming-Csi Kuo (Ming-Chi Kuo) elemzése látott napvilágot, amely szerint a legoptimistább verzió esetén is valamikor 2025 és 2027 között lehet számolni a piacra lépéssel, ám a legismertebb Cupertino-jós szerint reálisabb a 2028-tól kezdődő periódusra tenni az indulást. Ehhez képest a Kiával kapcsolatos értesülések lényegesen optimistább, 2024-es forgatókönyvvel számoltak. Utóbbi egyébként elég nehezen tartható célnak tűnt, de a mai hírek után mindez már nem is annyira érdekes.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.