A Reuters keddi exkluzív riportjában számolt be róla, hogy az Apple ismét ráfeküdt az önvezető járművek fejlesztésére, ami ebben az esetben nem csak az autonóm rendszerek fejlesztését, hanem a saját márkás személyautók fejlesztését jelentené. A hírügynökség bennfentes forrásaira hivatkozva arról ír, hogy a vállalat a 2024-es céldátumot tűzte ki az első modellek bemutatására, bár a világjárvány hatásai miatt most már azzal számol, hogy a tényleges gyártás csak 2025-ben indulhat be.
Az Apple járműipari ambíciói nem újkeletűek: a cég Project Titan néven hivatkozott kezdeményezése még 2014-ben indult el, és kezdetben meglehetős titkolózás övezte, néhány év múlva azonban kiderült, hogy nem saját járművek, hanem önvezető megoldások fejlesztésére koncentrálnak. Ennek alapján nem egy komplett járművet próbáltak összehozni, hanem egy olyan mesterségesintelligencia-alapú rendszert, ami az autógyártók felé is értékesíthető lenne.
Bár az Apple talán a világ egyetlen olyan vállalata, amely megfelelő forrásokkal rendelkezik hozzá, hogy rövid idő alatt a nulláról felépítsen egy saját autógyártó üzletet, ez a szakértők szerint nagyságrendekkel bonyolultabb feladat lenne, mint nagyot gurítani a telefonos piacon. A tradicionális autóipari szereplők hosszú évtizedek alatt finomra csiszolt technológiai folyamatainak vagy ellátási láncainak felépítése nem egyszerűen pénzkérdés, így sokak szerint az Apple jó döntést hozott, amikor megmaradt a szoftveres vonalon.
Ez különösen igaz volt úgy, hogy az Apple látszólag sosem követett határozott irányvonalat ezen a területen. A világos koncepció és a szükséges szakértelem hiánya nem segítette a Titan projekt előrehaladását, sőt utóbb a programhoz rendelt munkatársak jelentős részét is máshová irányították. A fejlesztések azonban sosem álltak le teljesen, nemrégiben pedig a társaság mesterséges intelligenciával foglalkozó részlege, illetve az MI-részleg vezetőjének közvetlen irányítása alá rendelték az önvezető rendszert is.
Mindenki hanyatt esne, ha tényleg igaz lenne
A Reuters most arról számolt be, hogy a régi-új tervek ismét egy saját márkás tömegpiaci termék kifejlesztését és gyártást célozzák, ami nem csak az eddigi elképzeléseket viszik új irányba, de szembe mennek a versenytársak, például az Alphabet-Waymo stratégiájával is, amelynek fókuszában a sofőr nélkül működő robottaxi-flották állnak. Az Apple állítólag egy olyan forradalmi akkumulátos-dizájnban bízik, ami a gyártás költségeit és a járművek hatótávolságát is új szintre emelné.
Ez utóbbi egy olyan "monocellás" dizájn lenne, ami a hírügynökség szerint rengeteg helyet spórolna az akkucsomagokban, vagyis a forgalomban lévő megoldásoknál sokkal nagyobb energiasűrűséget tenne lehetővé, ráaásul a túlmelegedésre is kevésbé hajlamos a többi Li-ionos akkumulátornál. A Reuters forrásai itt akkora dobásról beszélnek, mint amekkora a mobiltelefonos szegmensben az iPhone megjelenése volt.
Bár az Apple nem meglepő módon semmit sem reagált a Reuters értesüléseire, rögtön beindultak a találgatások, ami nem csak az Apple-részvények valamelyes erősödésében, de a Tesla részvények pillanatnyi gyengülésében is megmutatkozott. A Tesláról szólva érdemes megjegyezni, hogy az Apple már 2014-ben is őket próbálta (volna) lenyomni, de hamar belefutott azokba a nehézségekbe, amelyek miatt Elon Musk cégének is 17 évébe került, hogy elérje a fenntarthatóan nyereséges működést.
Másfelől a Tesla Achilles-sarkának éppen az akkumulátor-technológiát tartják, mivel ez az a terület, ahol nem vezetnek utcahosszal a riválisok előtt, viszont ami nagyban befolyásolja az elektromos járművek költésgeit és használati értékét is. Más kérdés, hogy az Apple bérgyártásban gondolkodik: a Reuters szerint korábban már konkrét tárgyalásokat folytatott a saját autók előállításáról, amelyek azonban be is fagytak, köszönhetősen az eddigi homályos elképzeléseknek. A szakértők szerint viszont egy összeszerelő üzem gazdaságos működtetéséhez már az első körben is legalább évi 100 ezer járműnek kell legördülnie a szalagokról, vagyis az eddigieknél sokkal konkrétabb terveket kellene letenni a szerződéses gyártók elé.
A Reuters természetesen azokat a véleményeket is idézi, amelyek szerint a mostani, meg nem erősített híreket a korábbiakhoz hasonlóan csak szódával érdemes fogyasztani. A megszólaló befektetők úgy látják, hogy az Apple előállhat valamilyen fejlett járműoperációs rendszerrel vagy akkumulátor-technológiával, de üzletileg akkor is az érné meg neki a legjobban, ha ezeket értékesítené a hagyományos piaci szereplőknek, a rendkívül komplex gyártóipari hálózatok felépítése pedig semmiképpen sem azonnali, de nem is néhány évre szóló projekt.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak