Úgy néz ki, az alig néhány hónapja bejelentett 13 százalékos leépítés sem lesz elég ahhoz, hogy a közösségi polip egyenesbe kormányozza magát.
Hirdetés
 

Elsőként a Bloomberg számolt be bennfentes információkra hivatkozva arról, hogy a több más mellett a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is birtokló Meta Inc. még a héten újabb elbocsátási körbe kezdhet, amely az értesülések szerint több ezer dolgozót érinthet.

Mindez annak fényében még érdekesebb, hogy a cég tavaly novemberben az elszaladó költségek racionalizálása miatt nagyon komoly leépítésbe kezdett. Az őszi "fűnyírással" a vállalat minden hetedik munkavállalójától elköszönt. A jelek szerint azonban azóta találtak még jó néhány felszabadítható pozíciót. 

A Meta ugyanabba a csapdába került, mint sok másik nagy technológiai cég. A világjárvány nem vált forgalomnövekedést hozott, aminek lekövetésére a szervezetek bátran növelni kezdték létszámukat. A pandémia lecsengésével azonban hirtelen vége lett a jó világnak, amiben többek között Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja is szerepet játszott azzal, hogy felerősítette a világgazdaságban már egyébként is kirajzolódó problémákat (ellátási nehézségek, infláció stb.).

Mindez a Meta esetében azt jelentette, hogy az elszálló költségeket egyre kevésbé tudja fedezni a csökkenő bevételiből. A vállalat a tavalyi utolsó negyedévben csak 32 milliárd dolláros forgalmat produkált, ami 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Mindeközben a kiadási oldal több mint 20 százalékkal, 25,8 milliárd dollárra hízott.

Pénz beszél

Bár a fejleményekért Mark Zuckerberg vezérigazgató magára vállalta a felelősséget, az nem teljesen világos, mire gondolt, hiszen a neve nem szerepelt az elbocsátási listán. Zuckerberg ugyanakkor igyekezett a részvényesek kedvére tenni azzal, hogy 2023-at a "hatékonyság évének" hirdette meg. Ez az immár többszörös leépítések mellett a nem megfelelően teljesítő projektek, termékfejlesztések leállítását is magában foglalja. Természetesen nem tartozik utóbbiak közé a Facebook-alapító személyes kedvence, az egyelőre csak pénztemetőként és viccgyárként funkcionáló metaverzum.

Összességében ugyanakkor kétségtelen, hogy a menedzsment által kommunikált irányvonal és az utóbbi időszakban meghozott lépések elnyerték a befektetők tetszését. A Meta papírjai idén már közel 50 százalékot erősödtek. Igaz, volt is honnan visszamászni, hiszen a 2021 szeptemberében még 380 dollár közelében járó papírok értéke bő egy év alatt nagyjából a negyedére zuhant. Ehhez képest sikerült visszakapaszkodni a mostani 185 dollár körüli szinte.

Közösség & HR

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.