A koronavírus miatti korlátozások egy sor cégnél felpörgették a már létező, vagy tesztszinten meglévő projekteket.

Mára világossá vált, hogy a koronavírus okozta globális megrázkódtatást leginkább azok a szervezetek, vagy éppen országok tudják a legkevesebb fájdalommal átvészelni, ahol a digitalizáció és általában a technológia magas fokú integrálódása a folyamatokban már most adottságnak tekinthetó. Erre jó példát szolgáltat Észtország és az onnan világhódító útra induló vállalkozások.

Kirajzanak a robotfutárok

A Starship Technologies fejlesztéseit hosszú idő óta követjük nyomon a Bitporton is. A két észt tulajdonos előélletéről elég annyit mondani, hogy a Skype alapítóiról beszélünk. Miközben hatkerekű önjáró csomagszállító robotjaik már 2016-ban Európa különböző városait járták, a koronavírus okozta kényszerű bezártsággal a technológia elterjedése új szintre léphet.

A Financial Times friss anyagához is a cég szolgáltatja az apropót. A cikkből kiderül, hogy miután az Egyesült Királyságban március végén szigorú kijárási korlátozásokat léptettek életbe, igen nehézzé vált az áruk beszerzése. Hiába elterjedt már az online rendelés intézménye, ahogy több más országban is történt, a szabad kiszállítási időpontok pillanatok alatt elfogytak.

És itt jöttek képbe a robotok. A Co-op Food volt az első angliai bolthálózat, amelynél már a járvány előtt bevezették a Starship Technologies járműveit. Ennek köszönhetően a cég képes volt biztonságosan és időben teljesíteni a rendeléseket. Igaz, egyelőre bőven nem országos lefedettségről lehet beszélni, de a lapnak nyilatkozó, online fejlesztésekért felelős vezető szerint máris azzal számolnak, hogy megnégyszerezik a programba bevont üzletek számát.

A Starship Technologies tengerentúli esélyei is sokat nőttek az automatikus, emberi beavatkozást vagy éppen érintést sem igénylő logisztikai megoldások felértékelődésével. A cég első éles kereskedelmi szolgáltatása egy amerikai egyetemi campuson indult be tavaly, ám a járvány következtében a partnerek száma meredeken emelkedhet. 

Hasítanak az öniszolgáló konténerek is

Egy másik észt vállalkozás, a Cleveron szintén nagyot nyerhet a vírus okozta felfordulás miatt. A cég automata tárolókat fejleszt és üzemeltet, amelyeknél a vásárlók az online leadott bevásárlási listájuk tartalmát vehetik át egyszerűen. A csomagküldő pontok működéséhez hasonló megoldás értelemszerűen jól vizsgázik karantén idején is, hiszen ebben az esetben lényegesen könnyebb a boltoknak teljesíteni a megnövekedett rendelésszámot, mivel nem korlátozza őket az egyedi kiszállítást végző járművek és sofőrök száma.

Észtországban a kereskedelmi láncok nem is sokat lamentáltak a dolgon, és többségük mindössze heteken belül csatasorba állította a saját Cleveron-egységeit, miközben több, tesztfázisnál tartó nemzetközi ügyfél is kibővítette pilotprogramját, hogy valamennyire kezelni tudják a felfokozott kereslet jelentette, egyébként kellemes problémát.

Bezzegország lettek az észtek

Észtország különleges stratégiájával, amely remek táptalajt szolgáltat a fenti és más hasonló sikereknek, már sokszor foglalkoztunk lapunkban. Amellett, hogy rengeteg pénzt fektetnek az oktatásba és a digitalizáció elfogadtatásába (például a gyerekek öt éves kortól tanulhatnak programozni), mindent megpróbálnak digitalizálni, ezáltal egyszerűsíteni. Negyedóra alatt lehet céget alapítani, és az adóbevallás is percek alatt elkészíthető. Létrehozták a virtuális állampolgárságot, majd biztonságuk növeléséhez egy adatnagykövetséget is nyitottak Luxemburgban.

A szabályozókat úgy alakították ki, hogy a digitalizációs törekvéseknek szabad utat adjon. A magyar BlockBen, amely fizikai fedezetű kriptovaluta-platformot fejleszt is ezért választotta Észtországot. Egyáltalán: nincs olyan digitális törekvés, legyen az az állam működése vagy a robotika problémaköre, melynek kezelésében az észtek ne lennének az elsők között. Az Ubert például kiebrudalás helyett integrálták, hogy az állampolgárok és a vállalkozás is jól járjon.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.