A BlockBen a szingapúri Crypro Currency Expón elnyerte az Év Innovációs Terméke díjat.

Magyarországon is megjelent az eszközalapú kriptovaluta. Az Észtországban bejegyzett, de magyar befektetők által alapított BlockBen aranyalapú kriptovalutával lépett piacra. De nem csupán kirptopénzt kínál, hanem egy olyan platformot is, amelyen korlátlan számban lehet létrehozni fizikai fedezettel rendelkező kriptovalutákat.

Mint azt a cég bemutatkozó rendezvényén Bodnár Viktor, a cég vezérigazgatója elmondta, elsődleges szempont volt, hogy átlátható működésű, és az Európai Unió pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szabályainak (GDPR, PSD2, eIDAS stb.) megfelelő céget hozzanak létre. A cégnek jelenleg walletszolgáltatásra (elektronikus pénztárca), virtuálisvaluta-kereskedésre, valamint – az aranyfedezet miatt – nemesfém- és ékkőkereskedésre van engedélye.

Teljes platformot kínálnak

A BlockBen alapját egy platform adja, amely tartalmaz minden olyan infrastrukturális elemet, amely egy eszközalapú kriptovaluta létrehozásához és piacra viteléhez kell. A tranzakciókezelés blockchain alapon történik, de része a rendszernek egy adatbázis, egy wallet, és az ügyleteket okosszerződésekben lehet rögzíteni. A tranzakciók validációját egy saját valuta, a szintén aranyfedezetű BlockStock biztosítja, amely nem bányászható, és 1,85 millió darab van belőle.

A platform robusztus teljesítményű. Szabolcsi András informatikai igazgató szerint másodpercenként 10 ezer blockchain-tranzakciót képes kezelni, ami nagyságrendileg ezer üzleti tranzakciónak felel meg (egy üzleti tranzakció minden esetben több blockchain-tranzakcióból áll).

Van emellett egy saját – szintén teljes mértékben aranyfedezetű – virtuális valutájuk is, a BlockNote (BNO). Ez lényegében egy befektetési formának is tekinthető. Az értékállóságot az biztosítja, hogy a BNO árfolyamát az aranyhoz rögzítették. 1 BNO 0,01 gramm arany mindenkori piaci árával egyenértékű, így aki BNO-t vásárol, lényegében csak az arany árfolyam-ingadozásának van kitéve.

Mint az Krocsek Attila üzletfejlesztési igazgató, a BlockBen társalapítója elmondta, versenyképes áron kínálják ezen a módon az aranyat, mindössze 2,2 százalékkal a piaci ár fölött. Ez még a brókercégekhez képest is versenyképes, úgy meg különösen, mondta az üzletfejlesztési igazgató, hogy a visszaváltás jutalék nélkül, aktuális piaci árfolyamon történik. Már fejlesztik hozzá a mobilalkalmazást, amivel tovább egyszerűsítik a BNO vételének lehetőségét.

A fedezetül szolgáló aranyat, amelyet egy brit brókercégen keresztül vásárolnak, egy zürichi széfben tárolják. Az ügyfél akár fizikailag is kikérheti az aranyat, ezt azonban Krocsek csak azoknak javasolja, akik nagyobb mennyiségben szeretnék megtenni. Kisebb tételekben ugyanis nagyon nagyok a járulékos költségek.

Az aranyba fektetés mellett a BNO fizetőeszközként is használható, akár peer-to-peer tranzakciókban is.

A fontolva haladás hívei

A jelenleg több mint 20 főt foglalkoztató vállalat elindításához és a fejlesztés finanszírozásához az alapítók adták össze a pénzt. A vezérigazgató elmondása szerint annak ellenére, hogy jelenleg csak magánemberek az ügyfeleik, önfenntartóvá vált a cég. A bevételeik lényegében a tranzakciós jutalékokból származnak. A tervek szerint egyelőre minden nyereséget visszaforgatnak a további fejlesztésekbe.

Ugyanakkor mivel vállalati szintű rendszerről van szó, keresik a banki partnerekkel – köztük magyar pénzintézetekkel – is az együttműködési lehetőségeket. A fejlesztéseket a piaci igényekhez kívánják igazítani, távlatilag elképzelhető, hogy szállítási láncok kiszolgálásához vagy akár műkincsek közös tulajdonlásához is fejlesztenek rendszert.

Mivel azonban a BlockBen legfőbb versenyelőnye, hogy az EU-s pénzügyi szabályozóknak megfelelően működik – megfelel a KYC (ügyfélazonosítás – Know Your Customer) és az AML (pénzmosás elleni küzdelem – Anti-Money Laundering) szabályozásnak, valamint a befektetővédelmi előírásoknak –, csak jól szabályozott területekre kívánnak belépni.

A cég tulajdonosi köre és menedzsmentje széles körből verbuválódott. A LinkedIn-en található információk szerint az alapító-vezérigazgató Bodnár korábban elsősorban ingatlanfejlesztési területen dolgozott többek között a GDL Groupnál és a Danubia Ingatlannál. Krocsek Attila társalapító többek között az AP Wilsonnál, majd a Peak Financial Servicesnél foglalkozott speciális MasterCardok fejlesztésével és forgalmazásával. A cég CTO-ja, Szabolcsi András korábban pénzügyi megoldásokat fejlesztő Capsysnál dolgozott architektként, míg Szabolcs Imre vezető fejlesztő korábban Londonban tevékenykedett különböző bankok blockchain-projektjeiben.

(A nyitóképen a cég vezető. Balról jobbra: Bodnár Viktor vezérigazgató, Krocsek Attila üzletfejlesztési igazgató, Szabolcs Imre vezető fejlesztő és Szabolcsi András CTO.)

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.