A University of Houston nem is az első intézmény, ahol a Starship Technologies hatkerekű szállítói kaptatják az egyetemi aszfaltot.

Nálunk ugyan még nem ez a felsőoktatás legnagyobb gondja, ám Amerikában már igencsak lendületbe jöttek az autonóm közlekedő ételkiszállító robotok. Az észt gyökerű Starship Technologies gépei többévnyi tesztüzemmód után immár valódi kereskedelmi szolgáltatást nyújtanak. Az Egyesült Államokban az egyik legkönnyebben bevehető célpontnak az egyetemi kampuszok bizonyulnak.

Houston, we have no problem

A texasi Houston városának egyetemi komplexumán a közelmúltban kezdte meg működését a 30 önjáró "láda", amelyek a tanulóknak, tanároknak és az oktatási intézmény más dolgozóinak is a rendelkezésére állnak, ha ennének, innának valamit, de nincs idejük, vagy éppen kedvük elsétálni az étterembe, boltba.

A valóságos kisvárosnyi méretű kampuszon több mint 53 ezer ember él és dolgozik, így bőven van mire alapozni a keresletet. Az iOS-en és Androidon is elérhető alkalmazással az egyetemi város 11 étkezési centrumának bármelyikéből rendelhető áru. Ugyanitt kell megadni, hogy pontosan hova kéri az ügyfél a csomagot, amely nagyjából 10 kilót nyomhat. A járgány útját az alkalmazással élőben lehet követni, majd érkeztekor szintén az appon keresztül kell feloldani a reteszt.
 


A szolgáltatás nem ingyenes: 2 dollár kényelmi díjat számítanak fel rendelésenként, amit kártyával vagy az egyetem területén érvényes helyi fizetőeszközzel, a Cougar Cashsel lehet kiegyenlíteni.

Az egyetem egyik munkatársa szerint ez a lehetőség több mint kedvező az intézménynek, hiszen úgy gazdagodik a kampusz egy csúcstechnológiát képviselő szolgáltatással, hogy azért egy fillért sem kell áldozniuk, mivel az magát tartja el. 

Kicsiben könnyebb

Nem véletlen egyébként, hogy a Starship Technologies és más vállalkozások is elsőként a houstonihoz hasonló egyetemi városokban tudnak megállapodásokat kötni. Az ilyen zárt környezetben sokkal egyszerűbb az önjáró robotokat felkészíteni, miközben ellenőrzésük is könnyebben, olcsóbban megoldható. A működéshez itt ráadásul nem kell kormányzati, önkormányzati engedélyeket kapni, vagy közúton érvényes szabályozási paragrafusoknak megfelelni. Az már csak hab a tortán, hogy az egyetemi hallgatók között természetszerűleg kedvezőbb fogadtatásra találnak az újszerű technológiák.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.