Az egyre inkább szolgáltató államként funkcionáló Észtország pozitívan áll a digitális világ kihívásaihoz, világméretekben is vállalná az Uberre vonatkozó adók beszedését – jelentette be egy mai budapesti konferencián Kalle Palling észt parlamenti képviselő.

A legtöbb taps a balti államot kormányzó Reformpárt uniós ügyekkel foglalkozó tagjának előadását kísérte az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) a vállalati innovációról szóló budapesti konferenciáján. A képviselő 25 perces előadásába az már nem nagyon fért bele, hogy minden olyan "bezzeg az észtek" dolgot felsoroljon (e-szavazás, e-adózás, papírmentes parlament), amit az országnak az elmúlt negyedszázad alatt sikerült megvalósítania a digitalizálás terén. Ezek indítéka kapcsán azonban idézte az észt elnököt Toomas Hendrik Ilvest, aki szerint Európának is végig kell gondolnia, hogy miközben az emberek már a digitális korban élnek, az országok és törvényeik jelentős lemaradásban vannak. Olyan ez mintha a Skype-ot MS-DOS alatt szeretnénk futtatni.

Már az észt gazdaságnak termelik az adót a virtuális állampolgárok cégei

Észtország időben lépett és ma már ott tart, hogy a lakosságszámot, és ezáltal a gazdasági növekedést is virtuális módon, e-állampolgársággal akarja felgyorsítani. A 2014 decemberében indult kezdeményezés nyomán ma 10 ezer virtuális állampolgára van Észtországnak a világ 128 államából, akik révén 400 új online "letelepedési engedéllyel" rendelkező cég adózik ma már ott. Azt is hallhattuk tőle, hogyan lesz a kis balti országból más államok számára is digitális megoldást nyújtó country as a service.

Még ennél is nagyobb érdeklődést váltott ki mondandójának a sharing economy – Uber, Airbnb – szolgáltatások szabályozására vonatkozó része. Európában elsőként Észtország döntött a közösségi személyszállítást támogató szabályozás bevezetése mellett, aminek nemcsak a több országban, így Magyarországon is jelentős korlátozások elé néző Uber, hanem az üzleti modellt követő helyi vállalkozás, a Taxify is örülhetett.

Kiemelte, az egész Uber-úgy nem arról szól, hogy közösségi személyszállítás, vagy taxi, hanem, hogy közösségi személyszállítás, vagy saját autó. Az uberes modell terjedésével sok egyéb mellett feleslegessé válhat a második autó a családban, ami egyfelől jelentős megtakarítást hozhat a polgároknak, másfelől munkalehetőséget teremt.   

Készül a globális Uber adóplatform

Az észt adóhatóság is úgy döntött, hogy inkább jóban lesz az Uberrel, és közösen keresték a megoldást arra, hogyan lehetne a sofőrök adózását is a legkorszerűbb digitális eszközökkel megoldani. A fejlesztés eredményeként, hamarosan elkészül egy olyan platform is, amin keresztül az észtek akár arra is vállalkozhatnak, hogy bármely ország megbízásából beszedjék az Uber által fizetendő adókat.   

Az IVSZ rendezvényén még számos egyéb érdekes beszélgetés, előadás hangzott el, arról, hogyan látják a digitalizáció, innováció helyzetét nagy-, illetve a kis- és középvállalatok, hogyan kell megváltozniuk  az eddig megingathatatlannak hitt üzleti modelleknek.

Vityi Péter, az IVSZ alelnöke többek között arról beszélt, hogy a digitalizációban Európa számos területen le van maradva Amerika mögött, de Németország az Industrie 4.0 keretében jól kezeli a gépgyártás modernizációját. Az USA-ban az innovációs folyamatokat az infokommunikációs cégek vezérlik, a német iparban a gépipari vállalatok.

Piaci hírek

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.