Nem rendítette meg az informatikusbéreket a koronavírus Néhány területen a szenior versenyzők továbbra is millió fölött vihetnek haza. A gyakornokok és kezdők viszont jóval alacsonyabb szinten indulnak.
Módosított a Microsoft egyes termékei licencelésén. Összefoglaltuk a lényeget Átalakította egyes termékcsomagjainak nevét a Microsoft. De az átkereszteléssel együtt bizonyos licencfeltételek is módosultak egyes csomagoknál. Czap Orsolya (IPR-Insights) összefoglalója.
Az Intelnek egyelőre jót tett a vírus A csipgyártó óriásnak sikerült úrrá lenni korábbi készletproblémáin, így gond nélkül tudta teljesíteni a világméretű home office kiváltotta keresletnövekedést.
Általánossá tette a Google a többfelhős munkaterhelés támogatását A tavaly élesített Anthos nevű szolgáltatás kapott új, fontos funkciót. A Google újabb vállalati ügyfeleket remél ettől.
Hiába a problémák, a Zoomot már 300 millióan használják Félelmetes sebességgel növekszik a videokonferencia-alkalmazás felhasználói tábora, miközben a szolgáltató igyekszik befoltozni azokat a hiányosságokat, amelyekre éppen a Zoom népszerűsége irányította rá a figyelmet.
Az állami hekkereket is ráállították a koronavírusra A FireEye szerint a vietnámiak a dróton is portyázókat és fürkészeket küldtek Kínába, ami a szakértők szerint azonban teljesen általános gyakorlat lehet, ahogy a koronavírussal kapcsolatos információból mindenhol hírszerzési prioritás lett.
Karantén alatt így netezünk mi Egy friss hazai kutatás alapján a járványügyi intézkedések miatt otthoni létre kárhoztatott felhasználók zöme többet és több csatornán használják a világhálót.
Az IBM-et megviselte a globális járvány, de azért jól van A vállalat teljesítménye a távmunkára kényszerülő alkalmazottak miatt is jelentősen csökkenhetett.
Egyes szektorok leállása magával rántja az IT-piacot is Az IDC a globális IT-kiadások közel 3 százalékos visszaesését jósolja. Idén szinte minden iparág kevesebbet költ, mint tavaly. A hardverszállítóknak különösen nehéz évük lesz.
Egy jó beszélgetés az ember-gép kapcsolaton is javíthat Az MIT kutatói szerint nagyban javíthatja az együttműködés hatékonyságát, ha a egy hibrid megoldással új alapokra helyezzük a két fél közti kommunikációt.