Beszólt a Waymo-vezér Elon Musknak: nem úgy működik az önvezetés, ahogy a Tesla elképzeli.

Világszerte szakajtóval öntik a pénzt az önvezetős fejlesztésekbe. Azt azonban még mindig nem látni, hogy mikor furikázhatunk végre teljesen autonóm járművekkel. Egyelőre abban sincs konszenzus a meghatározó fejlesztő cégek körében, hogy milyen módon lehetne eljutni a kívánt célig, az emberi beavatkozástól teljesen mentes, ún. 5. szintű autonómiáig. A Waymo vezére, a saját munkájukkal szemben is erősen önkritikus John Krafcik például azt állított a német Manager Magazinnak: azzal a stratégiával, amit a Tesla követ, bajosan lehet teljesen autonóm járművet készíteni, és szerinte a Tesla nem is versenytársa ezen a téren a Waymónak.

Muskék tévúton járnak

Krafcik kijelentése fájhatott Elon Musknak, de fájhatott azoknak a Tesla-tulajdonosoknak is, akik annak az ígéretnek a hatására vásároltak a szuperautóból, mert hittek a gyártó önvezetésre vonatkozó ígéretének. Az autógyártó 2016-ban jelentette be, hogy onnantól minden gyárból kigördülő Tesla olyan műszaki felszereltséggel rendelkezik, amely a megfelelő szoftveres támogatással képes lesz a teljesen önálló közlekedésre. Konkrétan: minden piacra kerülő Teslába beépítették az önvezetéshez szükséges kamerákat, radarokat és egyéb hardvereket, melyekhez távolról telepít majd a szoftvert – ha az elkészült. (A távoli frissítést egyébként Muskék régóta alkalmazzák, bár ennek a szoftvervezéreltségnek vannak durva hátulütői is pl. egy használt Tesla vásárlása esetén.)

De mi is a baja az autóipari sztármenedzsernek? Szerinte míg a Waymo valóban egy teljesen autonóm vezetési rendszert fejleszt, addig a Tesla egy a maga nemében jó vezetéstámogató rendszert. Musk viszont összemossa a két fogalmat (egy német bíróság tavaly el is ítélte a céget emiatt). De Krafcik szerint nem is ezzel van probléma, hanem Muskék alapkoncepciójával: szerinte hibás az az elképzelés, hogy a vezetéstámogatás továbbvihető a teljes önvezetés felé, amit a cég 2016-tól állít a Teslát vásárlóknak. Ez azonban nem reális elképzelés, és emiatt nem is versenytársa a Waymónak a Tesla. Krafcik azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy a Waymo által használt különböző szenzorok ma már nagyságrendekkel robusztusabbak és pontosabbak, mint más gyártók rendszerei.

Mint az ArsTechnica írja, a Tesla már többször beígérte, hogy hamarosan megvalósítja a teljes autonómiát. Az eredeti határidő 2018 lett volna. Ehhez képest tavaly ősszel kiadtak egy bétás szoftvert egy szűk körnek, ami néhány úttípusnál használható, igaz, képes körforgalomban is irányítani az autót. De a bétatesztelők még mindig számos olyan hibáról számolnak be, amit a vezetőnek kell korrigálni, azaz a teljes autonómia még igencsak messze lehet.

Musk viszont úgy gondolja, hogy ha kijavítják a a szoftver hibáit, akkor azzal lényegében célba is ér. A piackutatók szerint viszont még évek telnek el, amíg az első, teljesen autonóm jármű az utakra kerül. Az IDC egy tavaly őszi elemzése szerint a 4. és 5. szintű rendszerek esetében is annyi még a teendő, hogy az évtized közepéig nagy valószínűséggel nem fognak ilyen autók rendszer szinten az utakra kerülni.

Az emberi tényező

A Waymo szerint az emberi tényező miatt kell különbséget tenni vezetési segéd (driver-assistance) és a teljes önvezetés (fully driverless) között. Már a Google önvezető autóprojektjének korai szakaszában kiderült, hogy amikor a Google alkalmazottai tesztelhették a szoftvert közutakon, a sofőrök túl gyorsan elkezdtek bízni a rendszerben, és magára is hagyták. És minél jobb a rendszer, a technológiákban bízó emberek annál jobban rábízzák magukat. Így ha a szoftver hibázik, sokkal nagyobb az esélye a balesetnek.

Erre a dilemmára egyelőre a Waymónak sincs megfelelő válasza. Ezért is kötötte össze az önvezetés tesztelését taxiszolgáltatással, amikor is professzionális biztonsági sofőrök ülnek az autóban, hogy szükség esetén beavatkozzanak.

Annak ellenére, hogy a Waymo szoftverének fejlesztése nagyon előrehaladott, Krafcik saját terveikkel kapcsolatban is óvatosan nyilatkozott pár hete a Financial Timesnak: korábban rosszul mérték fel a fejlesztéssel kapcsolatos nehézségeket, és a fejlesztések sokkal lassabban haladnak – és fognak haladni –, mint eredetileg gondolták.

Muskot viszont egyelőre nem késztették korrekcióra az eddigi kudarcok, most azt ígéri, hogy idén már megvalósul a teljes 5. szintű autonómia, és azt el is juttatják a Tesla-tulajdonosokhoz. Szerinte a Waymo túl speciális megoldást fejleszt, ami nem skálázható. De mint az ArsTechnica írja, még néhány év, és kiderül, kinek van igaza.

Piaci hírek

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.