A Waymo vezérigazgatója vallott a Financial Timesnak: rosszul mérték fel a várható nehézségeket.

Sikeres évet zárt az Alphabet önvezetős cége, a Waymo. Ha csak azt nézzük, hogy tavaly ősszel bővíthette azok körét, akik igénybe vehetik önvezetős taxiszolgáltatását az arizónai Phoenixben, már jól néz ki számára 2020. Ám ha az eddigi eredményeket szembesítjük azokkal a kijelentésekkel, amik az elmúlt néhány évben hangzottak el John Krafcik vezérigazgató szájából, szinte semmi sem történt. Krafcik most elismerte a Financial Timesnak, hogy rosszul mérte fel a munka nagyságát, de most már látja, hogy az autonóm járművek elterjedése lassú lesz, és még még nagyon sok pénzt fel fognak emészteni a fejlesztések.

Ez valami egészen más

Az önvezetés annyira másként működik, mint akár az autóipar, akár a szoftveripar, hogy sem innen, sem onnan nem lehet biztos becsléseket adni a technológia haladására. Az autóiparból érkező Krafcik nem számít szakmájában nyeretlen kétévesnek. Mielőtt 2015-ben a Google önvezető részlegéhez (a későbbi Waymo elődjéhez) igazolt, másfél évtizedet húzott le a Fordnál és egyet a Hyundainál, volt az éve autóipari vezetője Amerikában... Szóval nagyon is tisztában volt vele, hogy autóipari szempontból mire vállalkozott. Most viszont már azt mondja, az önvezetés komolyabb feladat, mint egy rakéta Föld körüli pályára állítása.

A vezérigazgató 2018 márciusában még arról beszélt, hogy nagyjából két év alatt 20 ezer elektromos Jaguar készül a Waymo önvezetős taxiszolgáltatásához, és azokkal akár napi egymillió utat lehet majd lebonyolítani. Két hónappal később még beígért 62 ezer Chrysler kisbuszt. Ezzel szemben a Waymo jelenlegi flottája hivatalosan 600 járműből áll.

Krafcik szerint annak idején az autóiparból hozott tapasztalatai alapján teljes meggyőződéssel mondhatta ezeket. Azok alapján már 2015-ben reálisnak látszott, hogy 2020-ra széles körben elérhető szolgáltatásunk lesz. Az autóipar logikája szerint ugyanis ha van egy életképes prototípus, azzal pár év alatt el lehet jutni a tömeggyártásig. Az elmúlt öt év aztán némi alázatra tanította a csapatot – mondta az üzleti lapnak.

A hájp lecsengése jót tesz az iparnak

Ma már iparági szinten is kezd lecsengni az a fajta hisztéria, amely az önvezetés körül az évtized közepére kialakult. A vállalatok kezdik elfogadni, hogy ez lassúbb folyamat, mint eredetileg gondolták. Ma már talán csak a Tesla ígéri, hogy hamarosan érkezik a bárhol és bárki által elérhető önvezető technológia. A tempót jól jellemzi, hogy a Waymo két év alatt tudott megépített három működő és teljes mértékben önvezető prototípust. Újabb év kellett ahhoz, hogy a flotta száz járművesre bővüljön. Majd újabb egy év tesztelés után elindult egy bétás szakasz, amikor Phoenixben tesztutasok használhatták a szolgáltatásokat. Krafcik szerint el kell fogadni, hogy ilyen léptékű projekteknél ez a tempó.

Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy a Google stratégiája lesz-e a nyerő. Az Amazon Zoox és a GM Cruise is a szoftver és hardver egységes fejlesztésében gondolkodik. Ezzel szemben a Waymo olyan rendszert akar a Driverrel, ami bármely közúton haladó járműtípusban használható. Ennek valójában gazdasági okai vannak: így több bőrt lehet lehúzni ugyanarról a fejlesztésről. Értékesíthető a rendszer lincence, illetve be lehet szállni rajta keresztül a szolgáltatási iparágba (áru- és személyszállítás).

A partnerek egyelőre hisznek ebben: a Waymo együttműködik a Volvóval, a Fiat Chryslerrel és a Daimlerrel is, miközben saját szolgáltatását is fejleszti (San Francisco útjain már feltűntek a tesztjárművei). Forrásokban sem szenved hiányt, tavaly két körben összesen 3,2 milliárd dollár befektetést kapott. Ez volt minden idők legnagyobb befektetése, ami a Waymo koncepciója iránti magas fokú bizalomról tanúskodik.

Krafcik egyben biztos: ha a fejlesztések lassan is haladnak, a ma születő gyerekeknek valószínűleg már nem kell vezetni tanulniuk.

Konzumer tech

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.