Az új rendszer minden eddiginél jobban képes értelmezni a járművek komplex környezetét. Futnak az éles tesztek. És külső finanszírozó is érkezett ehhez.
Hirdetés
 

Bemutatta 5. generációs önvezető rendszerét a Waymo (ami nem egyenlő az önvezetés ötödik, legmagasabb szintjével, a teljes autonómiával). Az új rendszer a jármű közvetlen környezetét és a több száz méterre lévő tárgyakat, gyalogosokat, kisállatokat is képes érzékelni és lereagálni. De a legfőbb újdonsága, hogy a cég szerint teljesen kiküszöböli a holttereket, azaz az önvezető rendszer mindent lát, amit a biztonságos vezetéshez látnia kell.

10 évnyi tapasztalat, felezett ár

Az új rendszerbe már mindent beletettek, ami a mintegy 32 millió kilométer közúti és a 16 milliárd kilométernyi szimulációs teszt során összegyűlt. A rendszer egyik legfontosabb eleme az autók tetejére szerelt ún. 360 LIDAR, amely mintegy madártávlatból figyeli a járművet és a környezetét. A közvetlen környezetet négy, a jármű oldalába szerelt LIDAR nézi.

A LIDAR-ok és a kamerák segítségével az autó környezetének több száz méteres körzetéről készít a rendszer nagy felbontású 3D-s képet, és abban értelmezi az aktuális forgalmi szituációt. A gyalogosokat és a közlekedési táblákat, jelzéseket például több mint 500 méterről is pontosan beazonosítja (reméljük, nem úgy, mint ahogy a Teslák szenzorai teszik). Emellett vannak olyan kamerák, amelyek kifejezetten az autó holttereit figyelik, például az autó mellett közlekedő más járműveket.

De nem csak magukat a tárgyakat, embereket, állatokat stb. azonosítja, hanem a sebességüket is meg tudja határozni. Ez nagyon fontos, hiszen egyáltalán nem mindegy az autó mozgásának megtervezésénél, hogy egy potenciális akadály milyen sebességgel mozog vagy épp mozdulatlan. Ez a nagy "látótávolsággal" együtt komoly segítség az autó irányításában, hiszen sokkal több idő van például arra, hogy a rendszer felkészüljön a vészhelyzetek kezelésére akár fékezéssel, akár sávváltással.

Bár technikalilag is fontos előrelépést hozott az új önvezető rendszer, a sikere szempontjából talán még ennél is fontosabb, hogy mindössze fele annyiba kerül, mint az előző generáció. A költségeken a Waymo állítása szerint a tervezési és gyártási folyamatok egyszerűsítésével sikerült sokat fogni.

Az új rendszert a Jaguar elektromos hajtású sportautója, az I-PACE kapja meg először, de a cég a rendszer általános bevezetését tervezi. Arról azonban egyelőre nincs hír, hogy mely járművekbe és konkrétan mikor kerülhet be az 5. generációs Waymo Driver.

Már nem csak az Alphabet pénzét égetik

Szintén fontos hír, hogy a közelmúltban megváltozott a cég finanszírozása. A Google önvezető projektje sok millió dollár elégetése után 2016-ban önállósodott, pontosabban lett belőle Alphabet-leányvállalat. Az átalakítás mögött az állt, hogy a Google feladta az autógyártói terveit, és az autógyártóknak értékesíthető, rugalmas önvezető rendszer fejlesztésére akart koncentrálni.

A Waymo azonban továbbra is finanszírozásra szorul, hiszen bevételi minimálisak. A 2018-ban indított önvezetős taxiszolgáltatásuk, a Waymo One is inkább tekinthető tesztnek, mint profittermelő vállalkozásnak.

Eddig kizárólag az Alphabet finanszírozta a leányvállalatát, ám néhány napja külső segítség is érkezett: a Waymo – mint egy igazi startup – megkapta elsőkörös külső befektetését. És nem is keveset. 2,25 milliárd dollárt dobott össze egy befektetői konzorcium. A konzorciumnak ugyan az Alphabet is tagja, de a pénz nagyobb részét a külső befektetők adták, többek között a kanadai Magna International autóalkatrész-gyártó, az AutoNation nevű autókereskedő cég, valamint olyan neves kockázati befektetők, mint az Andreessen Horowitz, de benne van Silver Lake magántőke-befektetési társaság is.

A pénzből a Waymo a kutatások mellett a közúti teszteket finanszírozza: a UPS-szel például csomagkiszállítási szolgáltatást indított Phoenixben, de önvezető teherautókat is tesztel Texasban és Új-Mexikóban.

Mobilitás

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.