Elküldi alkalmazottai 14 százalékát a Stripe. Patrick Collison levélben magyarázta meg a dolgozóknak a lépést.

Tegnap levélben értesítette a Stripe hétezer dolgozóját Patrick Collison vezérigazgató, hogy elbocsátják mintegy 14 százalékukat. "Ha Ön is az érintettek közé tartozik, a következő 15 percen belül értesítő emailt fog kapni" – írta levelében. Magyarázata egyszerű: 2020-ban a pandémia nyomán felfutott az e-kereskedelem, ami a Stipe növekedését is felpörgette, a mostani világgazdasági helyzetben azonban megtorpant a növekedés.

A 2020-21-es időszakban "a korábban tapasztaltakhoz képest jelentősen magasabb növekedési rátáknak lehettünk tanúi" – írta Collison. Mind a tranzakciók volumene, mind a Stripe bevétele megháromszorozódtak. Most viszont megtorpant a növekedés a növekvő infláció, az energiaproblémák, a drága hitelezés, a beruházási és befektetési kedv csökkenése miatt. A helyzetet szerinte tökéletesen mutatják a technológiai cégek legutóbbi pénzügyi eredményei. (Való igaz, a Microsoft és az Alphabet, a Meta, a Samsung, vagy az Intel negyedéve sem lett túl jó, sőt még az Apple számain is kezdenek meglátszani a halmozódó problémák.)

A fölösleget faragják le, de nagyvonalúak lesznek

Bár a gazdasági környezet nehezebbé vált, a Stripe jó helyzetben van, hangsúlyozta a vezér. Szerinte a cég portfóliója biztosíték arra, hogy viszonylag könnyen átvészeljék a globális gazdaság nehéz időszakát. A fizetési szolgáltatásokat ugyanis nem kapcsolják ki az emberek csak azért, mert nehezebb lesz az élet. Azzal azonban számolni kell, hogy a pandémia alatti növekedés üteme nem tartható, és ehhez kell igazítani a beruházásokat is. A leépítésről a döntést az alapítók (azaz Patrick Collison és testvére, John) hozták.

A vállalat az elbocsátottaknak alapból 14 hétnyi bért fizet végkielégítésként, de ez a cégnél töltött idővel arányosan növekszik. A távozás időpontjától függetlenül minden elbocsátott megkapja a 2022-es pénzügyi évre járó teljes bónuszát, és kifizetik az összes fizetett szabadságot, azokban a régiókban is, ahol ez nem kötelező, valamint mindenki kap fél év egészségügyi biztosítást is. A vállalat támogatást ígért az újbóli elhelyezkedéshez, a vállalkozást indító alkalmazottaknak pedig kedvezményes szolgáltatáscsomagot alakítanak ki. Collisonék külön gondoltak a külföldi munkavállalókra, akinek célzott támogatást ígérnek ahhoz, hogy az USA-ban tudjanak maradni.

A leépítés egyes területeket súlyosabban érint. A HR-t például különösen, mivel sokkal kevesebb toborzóra lesz szükség jövőre. Collison azt ígérte, hogy nem lesznek gyökeres átalakítások, de optimalizálják a vállalat szerkezetét.

Ki a hibás?

A vezérigazgató szerint egyértelműen a menedzsment felelőssége, hogy a vállalat leépítésekre kényszerül. Két komoly hibát követtek el: alábecsülték a gazdaság lassulásának valószínűségét és hatását a Stripe piacára, ennek megfelelően túlbecsülték a rövid távú növekedési kilátásokat. Másrészt engedték, hogy elszaladjanak a működési költségek, ami rontotta a vállalat működési hatékonyságát.

Sok technológiai vállalat küzd a Stripe-hoz hasonló problémákkal. Az extrém, Elon Musk-féle Twitter-átalakítás mellett is egymást követeik a leépítési bejelentések: a Twilio például 11 százalékos leépítést jelentett be, 12 ezer embert küld el a Facebook, és az Intelnél is többezres leépítésre készülnek.

Közösség & HR

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.