A cég tavaly leigazolt új vezetője bízik benne, hogy a vállalati ügyfeleknél átütő siker lehet a kiterjesztett valósággal dolgozó, második generációs szemüveg.

Úgy tűnik, a korábbi évek viharos történései nem tántorítottak el minden befektetőt attól, hogy bízzanak a Magic Leap jövőképében. A cég ugyanis nemrégiben kapott egy újabb, ezúttal félmilliárd dollárnak megfelelő löketet. A friss befektetői kör egyébként 2 milliárd dollárra taksálta a 2010-ben alapított, de a tényleges fejlesztést csak 2014-ben megkezdő, kiterjesztett valóságra (agmented reality - AR) fókuszáló startupot. (Érdemes megjegyezni, hogy a Forbes 2016-ban, amikor még semmiféle termék nem létezett, 4,5 milliárd dollárra becsülte a cégértéket.)

Jön az új generáció

A komoly tőkeinjekció megszólalásra sarkallta a vállalat tavaly szeptemberben kinevezett vezérigazgatóját is. Bejegyzésében a korábban a Microsoftnál dolgozó Peggy Johnson a kötelező PR-es körök megfutása mellett arról ír, hogy a cég második generációs AR-headsetje már néhány kiválasztott partnernél gyakorlati tesztelés alatt van, a széles körű bevezetésre pedig jövőre kerülhet sor.

A gyártó szerint a Magic Leap 2 a piacon elérhető legkisebb és legkönnyebb ilyen típusú vállalati céleszköz lesz, amely az egyedülálló elsötítéses technológiájának köszönhetően akár fényes napsütésben is használható marad. A továbbfejlesztett szemüveg ráadásul elődjénél lényegesen nagyobb látómezőt biztosít viselőjének.

 

A két generáció látómezejének összehasonlítása (Forrás: Magic Leap)


Az új vezérigazgató teljes mellszélességgel támogatja azt a már érkezése előtt elindult stratégiai irányváltást, miszerint a konzumer felhasználók helyett a vállalati ügyfélkört kell megcélozni és kiszolgálni a szemüvegekkel. Ebben szerinte sokat segíthetnek a Microsoftnál eltöltött évei. A hamarosan érkező Magic Leap 2 pedig tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy a pénzügyi szektortól a gyártóvállalatokon keresztül az egészségügyig mindenfél igénynek és követelménynek megfeleljen.

Ettől függetlenül Johnson nem zárja be teljesen a kaput az otthoni felhasználás előtt sem, ám ezt leginkább technológiájuk partnerek általi licencelésén keresztül tudja elképzelni. Utóbbiakkal kapcsolatban azt állítva, hogy számos megkeresést kaptak már a témában.

Terhelt múlt, telített jövő

A Magic Leap 50 millió dolláros tőkével kezdte meg működését, de hamar megjelentek körülötte az olyan nehézsúlyú befektetők, mint a Google, az Alibaba, a Qualcomm vagy a Warner Bros. A vállalathoz úgy érkezett több milliárd dollár, hogy sokáig semmilyen konkrétummal nem szolgáltak azzal kapcsolatban, pontosan mivel és hogyan próbálják megváltani a világot.

Első kereskedelmi forgalomba hozott termékükkel sem robbantottak bankot. A Magic Leap One nevű AR-headset fejlesztői változata 2018-ban jelent meg és majdnem 2300 dollárba került. A termékről hamar nyilvánvalóvá vált, hogy képtelen például a gyorsan mozgó tárgyak követésére, vagyis alkalmatlan a szórakoztató alkalmazások legnagyobb részéhez, de az amerikai hadsereg nagyszabású pályázatán is elhasalta a Microsoft eszközeivel szemben. Az első évben alig 6 ezer darab Magic Leap One-t értékesítettek, szemben a korábbi tervekben szereplő milliós tétellel. Ennek következtében a menedzsment egy erős rántással a vállalati ügyfélkör felé fordulva kalibrálta újra a terméket.

A világjárvány aztán a megszűnés szélére sodorta a vállalkozást, ám a tavaly tavasszal bejelentett drasztikus leépítési hullám, egy váratlan pénzügyi csomag, illetve az alapító eltávolítása a vezérigazgatói székből végül elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a cégnek még legyen egy második dobása.

Ez a bizonyos második dobás viszont nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a még mindig gyerekcipőben járó szektorban már most jelen van több óriásvállalat. Ezek között talán elég csak az amerikai hadsereg által is használt Microsoft HoloLenst említeni, illetve azt, hogy a Facebook is aktívan kutatja a területben rejlő lehetőségeket. De ott van például a Qualcomm és a Varjo is a próbálkozók között, ráadásul az Apple környékéről rendre felröppennek pletykák, miszerint Cupertino sem akar lemaradni a jövő egyik legjövedelmezőbbnek ígérkező technológiájáról.

Piaci hírek

Pénzben fürdetik Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét is

A jelek szerint a befektetők képtelenek nemet mondani, ha a világ (ebben a pillanatban harmadik) leggazdagabb embere kitalál valamit.
 
Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.