A vállalat ekkora értékben kötött szerződést a Pentagonnal HoloLens headsetek szállítására.

Nagy mennyiségben szállít kiterjesztettvalóság-rendszereket (AR) az amerikai hadseregnek a Microsoft. A vállalat 21,9 milliárd dolláros szerződést kötött a Pentagonnal HoloLens headsetek szállítására, melyekhez a háttértámogatást is Redmond nyújtja majd az Azure-on keresztül. A megállapodás és a keretösszeg tíz évre szól, mondta a Microsoft szóvivője a Reutersnek.

A Microsoft 2018-ban nyerte el VR/AR headsetjével az első jelentősebb katonai beszerzést. Mint a Bitport is megírta, akkor az Integrated Visual Augmentation System (IVAS) projekt keretében 480 millió dollár értékben kapott megrendelést egy olyan, a HoloLensre alapozott rendszer szállítására, amelynek célja a katonák jobb és gyorsabb információellátása, illetve a különböző csapatrészek és a parancsnokság közötti kommunikáció javítása.

A program azonban még csak egy pilot volt, hogy elnyerjék végső formájukat azok a speciális AR-sisakok, melyek kijelzőjén a katonák megjeleníthetik többek között környezetük térképét, társaik helyzetént és a lehetséges ellenséges harcállásokat. Úgy tűnik, az IVAS keretében leszállított prototípusok hozták azt a szintet, amit a katonai vezetés is elvárt, így most a hadsereg átállt a gyártási szakaszra. Mint Microsoft blogján Alex Kipman, a HoloLens-csapatban dolgozó szoftvermérnök írta, a katonáknak szánt headsetet úgy tervezték meg, hogy lehetővé tegye az információk megosztását és a döntéshozatalt különféle szituációkban.

A speciális sisakokat természetesen az USA-ban fogják gyártani, hangsúlyozta a Microsoft szóvivője a Reutersnek.

Túl a 30 milliárdon...

A redmondi szoftvervállalatot a hadsereg az utóbbi években igencsak kistafírozta megrendelésekkel, az elmúlt két éveben az IVAS pilottal együtt már bőven 30 milliárd dollár fölé emelkedett a Microsoft onnan származó megrendelésállománya. A vállalat 2019 végén az Amazon elől halászta el a JEDI (Joint Enterprise Defense Infrastructure) projektet. A 10 milliárd dolláros szerződés keretében olyan felhős szolgáltatásokat vásárol a Pentagon a Microsofttól, amelyek segítségével egyesítheti a különböző fegyvernemeknél felhalmozott információkat. Ez is annak a hadseregfejlesztési programnak a része, amellyel az amerikai hadsereg el szeretne mozdulni a félautonóm fegyverek és a mesterséges intelligencia alkalmazása felé.

A JEDI milliárdjait még nem érezheti zsebében a Microsoft. Az Amazon ugyanis megtámadta a döntést, és a Reuters szerint a védelmi minisztériumnál már az a lehetőség is felmerült, hogy a további késlekedés elkerülése érdekében felmondanák a már megkötött szerződést, ha a jogvita nem zárul le belátható időn belül.

A dolgozók nem lelkesednek egyöntetűen

Bár egy ekkora állami megrendelés nagyon komoly segítség a Microsoft AR/VR üzletének, az alkalmazottak nem lelkesednek egyöntetűen. A Nasdaq híroldalán megjelent kommentár szerint a megállapodás komoly belső feszültséget okozhat. A Szilícium-völgy dolgozóinak egy jelentős része ugyanis, köztük a Microsoft és a Google munkatársaival, korábban is megpróbált nyomást gyakorolni saját vállalatára, hogy kerüljék a Pentagonnal való együttműködést. A Microsoft alkalmazottainak egy csoportja tavaly nyílt levélben tiltakozott az IVAS ellen. Mint írták, elutasítanak minden olyan munkát, amelynek célja a hadviselés tökéletesítése, mert nem arra szerződtek, hogy fegyvereket fejlesszenek.

A belső tiltakozók a mostani szerződéssel kapcsolatban is kifejezték nem tetszésüket, hívja fel rá a figyelmet a hírügynökség.

Cloud & big data

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.