Újabb lökést kaphat a Microsoft felhős üzlete a 10 milliárd dolláros megrendeléstől.

Egyesek elemzések szerint személyes érzelmek is közrejátszhattak abban, hogy nagy meglepetésre nem az Amazon nyerte az amerikai hadügyminisztérium tíz évre szóló és tízmilliárd dollár keretösszegű hálózatkorszerűsítési gigaprojektjét.

A projekt egyik célja az, hogy felhős szolgáltatások segítségével egyesítsék a különböző fegyvernemeknél felhalmozott információkat. Ez azért fontos, mert az amerikai hadsereg egyre inkább el kíván mozdulni a félautonóm fegyverek és a mesterséges intelligencia alkalmazása felé.

Minden cégnek jó jött volna

A csak JEDI-ként (Joint Enterprise Defense Infrastructure) emlegetett projektért többen is harcba szálltak az Amazon és a Microsoft mellett. Az eredetileg szintén pályázó Google már a múlt évben kiszállt arra hivatkozva, hogy annak célja összeegyeztethetetlen saját vállalati értékeivel, de még mindig ott volt az IBM és az Oracle is. Utóbbi épp a közelmúltban jelentett be kétezer fős létszámbővítést a felhős üzletének erősítésére, bár azt tagadta, hogy ennek bármiféle köze lenne a JEDI-hoz.

Az Amazon sokáig biztos befutónak számított. Januárban azonban kiderült, hogy van egy alkalmazottjuk, aki miatt összeférhetetlenségi aggályok merültek fel. Az illető korábban már volt Amazon-alkalmazott, de onnan átigazolt a Pentagonhoz, ahol épp közbeszerzési területen (többek között a JEDI-projekt kiírásán is) dolgozott, majd visszatért az Amazonhoz.

Nyáron ezt megfejelte, hogy az Amazon mellett versenyben maradt mindhárom cég, az Oracle, a Microsoft és az IBM is panaszt tett, hogy az egész kiírást az Amazonra szabták, minek hatására a minisztériumnál elindult a pályázat felülvizsgálata.

Amikor a személyes ellenszenv is közbeszól

A mostani döntés ennek ellenére mégis több elemzőt meglepett. Az Amazon ugyanis régóta az amerikai kormányzat megbízható beszállítójának számít. 2014-ben indították el az úgynevezett Top Secret Regiont 17 titkosszolgálati szervezet kiszolgálására, majd ezt az együttműködést 2017-ben kiterjesztették. Akkor hozták létre a Secret Regiont, amihez minden kormányügynökség hozzáfér.

Ez az előélet végül kevésnek bizonyult, ami mögött személyes szempont is meghúzódhatott – vélik az elemzők. Donald Trump elnök ugyanis köztudottan nincs jó viszonyban az Amazon vezérigazgatójával, Jeff Bezosszal, aki tavaly januárban azt is belengette, hogy 50 ezer munkahelyet telepít át Kanadába. Ráadásul Bezos a tulajdonosa a The Washington Postnak, melyet Trump rendszeresen hírhamisítással vádol. Ezt ellensúlyozandó az Amazon két nagy amerikai kampusz felépítését is bejelentette egyenként 25 ezer alkalmazottal.

Az elnöki ellenszenvet azonban ez nem csökkentette. Trump fennen hangoztatta, hogy szerinte az Amazon mellett más vállalatoknak is esélyt kellene adni a tenderen. Álláspontja azért is fontos, mert elnökként ő az amerikai haderő főparancsnoka (ekként ő felel a katonai stratégiáért), mondta a The New York Timesnak a Pentagon egy volt vezetője.

Bár az Amazon közleménye nem mondta ki egyértelműen, finoman utalt arra, hogy nem tisztán szakmai szempontok döntöttek. A közlemény szerint ha a döntésnél csak az ajánlatokat vették volna figyelembe, más lett volna az eredmény.

Nem maradnak kormányzati megrendelések nélkül

A felhőszolgáltatások piacából az Amazon 45 százalékot, a Microsoft pedig 25 százalékot birtokol. Bár a mostani tenderről Bezos cége lecsúszott, nem marad kormányzati bevételek nélkül. A 2014-ben, az akkor kötött kormányzati szerződésből még csak évi 200 millió dollár bevétele keletkezett, de idén már 2 milliárdot zsákol be ugyanebből. Az AWS növekedése azonban lassul, így különösen jól jött volna egy ilyen hosszú távú ügylet.

A Microsoft felhőjének ellenben újabb lendületet adhat a 10 milliárd dolláros megrendelés. Ráadásul így jobb eséllyel pályázhat arra a mintegy 40 milliárdra is, amit a következő években az amerikai kormány felhős megoldásokra kíván költeni.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.