A Microsoft speciális szemüvegét az amerikai hadsereg kiképzésre és éles bevetésre egyaránt használni akarja.

Úgy tűnik, az Egyesült Államok hadserege végül nem egy feltörekvő, de sok szempontból rejtélyes startup termékére, hanem egy veterán informatikai óriás megoldására szavazott. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a 100 ezer kiterjesztett valóságot (Augmented Reality - AR) nyújtó headset leszállítására szóló szerződésről hamarosan dönteni fognak, ám akkor még úgy tűnt, hogy az első szemüvegét még csak most piacra dobó Magic Leap lehet a befutó.

Redmondban bonthatják a pezsgőt

Ehhez képest meglepetésnek mondható, hogy a most nyilvánosságra került közbeszerzési adatok szerint a Microsoft nyerte a hosszú nevű Integrated Visual Augmentation System (IVAS) projektet. Utóbbitól a hadsereg vezetői többek között a katonák jobb és gyorsabb információellátását, a különböző csapatrészek és a parancsnokság közötti kommunikáció javítását remélik.

Az összesen több mint 480 millió dolláros szerződés egyik felét a százezres nagyságrendben leszállítandó HoloLens eszközök jelentik, de természetesen a csomag részét képezik a szoftverek, a fejlesztések és egyéb támogatási szolgáltatások is. A tervek szerint kiképzésre és éles bevetésre egyaránt fel fogják használni a speciális sisakokat, melyek kijelzőin a környezet térképétől a társak helyzetén át a lehetséges ellenséges harcállásokig egy csomó olyan információt kaphatnak a katonák, amelyeket eddig nem, vagy csak lassabban és bonyolultabb módon érhettek el.

Mindenhol érdeklődnek

A hadsereg természetes "inkubátora" a legfejlettebb technológiai újdonságoknak, hiszen a katonaság alapvető célja, hogy hatékonyabb legyen a potenciális ellenfeleknél. Az USA-ban például már régi hagyománya van az AR rokona, a virtuális valóság (Virtual Reality - VR) használatának. Például a poszttraumás betegségek kezelésében vetik be jó hatásfokkal a technológiát. De említhetjük Izraelt is, ahol Oculus Rifttel és egy speciális szoftverrel készítik fel az egységeket a Hamasz alagútjainak feltárására. Vagy ott van ausztrália, ahol VR-es stresszteszttel készítik fel az embereket az éles helyzetek megfelelő kezelésére.

Az ausztrál hadsereg egyébként a kiterjesztett valóság alkalmazásában sem vár másokra: két évvel ezelőtt jelentették be, hogy szintén a Microsoft HoloLens eszközének bevetésével igyekeznek javítani hatékonyságukat, például döntéshozást támogató felületet adnak a légierő parancsnoki központjában dolgozóknak.

Piaci hírek

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.