Ahogy azt már a korábbi ilyen eseményeknél megszokhattunk, szinte semmi érdemi nem történt az alatt az öt óra alatt, amíg a politikusok az Alphabet (Google), a Facebook és a Twitter vezetőit sorozták kérdéseikkel.

Tegnap újabb kört kellett letudnia a világ legnagyobb közösségi hálózatait üzemeltető vállalatok vezetőinek az amerikai törvényhozás képviselőivel. A videokonferencián keresztül zajló kongresszusi meghallgatás fő csapásiránya ezúttal a platformokon terjedő dezinformáció és gyűlöletkeltő, erőszakra buzdító tartalom, illetve az ennek megakadályozására tett céges törekvések voltak. A politikusok elé rendelt triót Mark Zuckerberg (Facebook), Jack Dorsey (Twitter) és Sundar Pichai (Alphabet/Google) alkotta.

Igen vagy nem?

A meghallgatásnak különös aktualitást adott a január elején a Capitolium épületében és környékén történt esemény. Sok politikus a közösségi médiát teszi felelőssé azért, hogy csatornáikon keresztül villámgyorsan tudtak terjedni a szélsőséges megnyilvánulások, amelyek arra buzdíthattak embereket, hogy csatlakozzanak a tüntetőkből lett rendbontókhoz.

A demokrata képviselők közül többen valamiféle felelőségvállalást próbált kicsikarni a cégvezérekből, ám Zuckerberg és Pichai angolnaként csúszott ki a kérdések gyűrűjéből. Egyedül a Twitter alapítója mutatott némi részleges hajlandóságot arra, hogy elismerje, a közösségi hálózatok szerepet játszhattak az események alakulásában. A Facebook vezérétől a maximumot az jelentette, hogy bizonyos problémás tartalmak megjelentetését nem tagadta.

Az összesen öt hosszú órán tartó procedúra visszatérő motívumaként említhető az egyenes válaszok teljes hiánya. Miközben a törvényhozók a nekik szánt öt perceket igyekezték egyértelmű, egyszerű igen/nem válaszok kipréselésére használni, ez egyáltalán nem jött össze. A big tech képviselői minden ilyen kísérletet terelésekkel, egyrészt/másrészt maszatolással és hasonló kommunikációs trükkökkel szereltek le.

A meghallgatás színvonalát ékesen példázza az egyik republikánus honatya próbálkozása. Billy Long mindegyik vezérigazgatótól külön-külön megkérdezte, tisztában van-e azzal, mi a különbség az igen és a nem szó között.

A pad alatt telózott

Az abszurd jeleneteknek azonban itt még nem volt vége. A Twitter vezetője ugyanis egy idő után elkezdett látványosan unatkozni, és a meghallgatás alatt aktív twitterezésbe kezdett. Többek között lájkolta azt a bejegyzést, amelyikben a felhasználó azon ámuldozik, hogy milyen sok politikus nem képes rendesen kiejteni az Alphabet első számú emberének a nevét. Kicsit relevánsabb akciója volt egy tetszésnyilvánítás arra a kérdésre, hogy miért nem a Dorsey által még 2019-ben belengetett Bluesky projektről faggatják (az internet decentralizálásáról szóló elképzelésről itt írtunk részletesen).

 

 

A már említett Long-féle kérdést követően pedig felrakott egy igen egyszerű szavazást, ami mindössze egy kérdőjelből állt és a lehetséges két válasz természetesen az igen és a nem volt. Valószínűleg ez utóbbi miatt részesült később szarkasztikus dícséretben Kathleen Rice republikánus képviselőtől, aki Dorsey multitaskos képességeit "méltatta".

Borítékolható bohózat

A tegnapi történések csak egy újabb megerősítést adtak azzal kapcsolatban, hogy az ilyen meghallgatások kevés, ha egyáltalán bármilyen eredményt hoznak. Tavaly több hasonlóan "színvonalas" kérdezz-felelek zajlott, ám sem a nyári, sem a később ősszel tartott kör nem vezetett sehová.

Mostanra egyetlen dolog tűnik világosnak, hogy az amerikai politikai színtér mindkét oldala között egyetértés mutatkozik abban, hogy valamiféle megoldást kell találni a mérhetetlenül nagy hatalomra szert tett technológiai óriások szabályozására. Ennek egyik eleme lehet az ún. Section 230 rendelkezéseinek felülvizsgálata, melyet még az előző elnök vetett fel azt követően, hogy elkezdték moderálni a közösségi médiában megjelent posztjait. A jelenleg érvényben lévő szabályozás mentességet biztosít a hálózatoknak a platformjaikon megjelenő (káros) tartalommal kapcsolatban, ami sokak szerint idejétmúlt konstrukció.

Bár Donald Trump és a választást megnyerő Joe Biden rengeteg dologban máshogy látják a világot, az új elnök már kinyilvánította, hogy támogatja a Section 230 felülvizsgálatát. A cégek számára az sem túl jó hír, hogy Biden egy sor olyan embert helyezett döntő pozíciókba, akik az utóbbi időben nyíltan kiálltak a big tech megzabolázása mellett.

És akkor még nem is említettük az elmúlt évben sorozatban indított gigapereket, melyekben közös, hogy a vállalatok versenyellenes, társadalomra káros magatartását igyekeznek bizonyítani. Ezek az eljárások ugyan sokáig fognak tartani, ám jelentőségüket növeli, hogy végső soron akár a Facebook vagy az Alphabet/Google kierőszakolt feldarabolását is eredményezhetik.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.