Ahogy azt az internetes mém mondja: hát, ez gyorsan eszkalálódott. Alig egy napja számoltunk be róla, hogy az Egyesült Államok elnökének két bejegyzéséhez is tényellenőrzésre buzdító linket biggyesztett a Twitter. A nem éppen diplomatikus finomságairól elhíresült Donald Trump részéről borítékolható volt a teátrális reakció, de arra talán így is kevesen számítottak, hogy alig 48 órával a "bűntett" elkövetése után már alá is írja a megtorló elnöki rendeletet.
Elnöki sortűz
Márpedig a jelek szerint ez történik. A Reuters által előzetesen megszerzett vázlat alapján a Twitter mellett a Facebook és Google vezetőinek is lesz dolga bőven, ha ki akarják találni, hogy tudnak a lehető legjobban elugrani a feléjük tartó golyók elől. Ráadásul nem is néhány golyóról beszélünk, hanem valóságos sortűzről.
Az egyik legfontosabb pontja az épp aláírás előtt lévő rendeletnek a közösségi csatornák eddig meglévő immunitásának felülvizsgálata azzal kapcsolatban, hogy a felhasználóik által posztolt tartalmakért nem tehetők felelőssé. Az elnök ugyanis utasítja a Szövetségi Távközlési Hivatalt (Federal Communications Commission - FCC), hogy vizsgálja felül és pontosítsa az erről szóló törvényt. Ezt azért kell megtennie a hatóságnak, mert azzal, hogy a közösségi médiát birtokló cégek szerkeszőként lépnek fel bizonyos tartalmak esetében (ahogy ezt az elnöki értelmezés szerint a Twitter tette Trump bejegyzésénél), felmerül az esélye annak, hogy a fentebbi mentességüktől is eleshetnek.
Az FCC-nek azt is meg kell néznie, hogy a közösségi platformok használnak-e megtévesztő gyakorlatokat a moderálás során, illetőleg, hogy mindez összeegyeztethető-e a felhasználási feltételeikkel.
A tervezet szerint a Fehér Ház digitális stratégiáért felelős csoportjának egy olyan felületet kell létrehoznia, ahol az állampolgárok bejelenthetik azokat az eseteket, amikor online cenzúrával találkoznak. A White House Tech Bias Reporting Tool elnevezésű platform már nevében is azt az elnöki meggyőződést hangsúlyozza, hogy a technológiai szektor alapvetően baloldali beállítottságú, és mint ilyen, megátalkodott ellensége a konzervatívoknak, és természetesen magának Donald Trumpnak. A begyűjtött panaszokat aztán az Igazságügyi Minisztérium és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission - FTC) illetékeseinek kell megvizsgálnia, ezekből nyilvános jelentést készíteni, illetve dönteni az esetleges további jogi lépésekről.
Gyakorlatilag az már csak hab a tortán, hogy a rendelet közvetlenül a cégek pénztárcáját is megcélozza. A kormányhivataloknak ugyanis felül kell majd vizsgálniuk a szövetségi költségvetésből finanszírozott online hirdetési kampányokat. Olyan felületen nem jelenhetnek meg állami hirdetések, amelyeken akadályozzák a szólásszabadság gyakorlását.
A Reuters által szemlézett tervezet 30 napos határidőt ad az érintetteknek az utasítások végrehajtására.
Hosszú harc lehet belőle
Természetesen a célba vett óriásvállalatok nem fogják ölbe tett kézzel végignézi az elnöki bosszúhadjáratot. Borítékolhatóan minden lehetséges jogi és politikai platformon igyekeznek majd megfúrni, de minimum lassítani Trump terveit. Kulcsfontosságú lehet ebből a szempontból a közelgő elnökválasztás, hiszen annak kimenetele alapvetően befolyásolhatja azt, hogy milyen feltételek között kell működniük a gigászivá hízó, így egyre komolyabb befolyással rendelkező, közösségi platformokat üzemeltető cégeknek.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész