Az alapítvány a Firefox kezdőoldalának helyeit adnál el hirdetőknek.

Nincs jó helyzetben a Mozilla, az utóbbi időszakot nadrágszíj-módszerrel próbálták túlélni. Az egykor széles körben népszerű Firefox minden előnye ellenére kezd marginalizálódni, a kiegészítő szolgáltatásai mind a Chrome-nak, mind a fokozatosan teret nyerő chromiumos Microsoft Edge-nek jobbak-bőségesebbek. Például ma már a Chorme és az Edge is támogatja az idegen nyelvű weblapok lefordítását, a Mozilla viszont még mindig nem rukkolt elő saját natív megoldásával.

A Chromium miatt már a nyílt forráskód sem jelent számára egyértelmű előnyt. A nyílt forráskódú gondolkodás amúgy is kezd alapvetően átalakulni. A fejlesztő közösségek is szeretnének részesedni abból, amit a vállalatok a nyílt forráskódú termékekre épített szolgáltatásaikkal keresnek. Persze a tudatos eszközhasználóknak továbbra is fontos lehet, hogy olyan eszközöket használjanak, melyekkel függetleníteni tudják magukat a nagy techcégektől, de valljuk be: ők egyre kevesebben vannak (soha nem is képeztek nagy tömeget).

A böngésző persze továbbra is az egyik – ha nem a – legfontosabb projektje a Mozillának, miközben a kényszerű takarékoskodásnak olyan területek estek áldozatul, mint a WebThings IoT fejlesztése vagy a 2019-ben indított Send szolgáltatás.

Akkor lesz pénz, ha a felhasználó kattint

Ezt szeretné valahogy pénztermelésre fogni a Mozilla alapítvány, illetve az operatív munkát végző vállalat. Felmerült a fizetős, például üzleti-vállalati célokra extra szolgáltatásokkal kiegészített változat kiadása, bár erről azóta nem sokat lehet hallani.

Most éppen tesztjelleggel hirdetések értékesítésével próbálkoznak. Mint a vállalat weboldalán olvasható, egyelőre kísérletként kínálnak hirdetőknek ún. szponzorált top site-okat, melyeket a Firefox kezdőoldalán vagy egy új tab/ablak megnyitásakor jelenít meg a böngésző. A szolgáltatást egyelőre csak egy szűk tesztelői körnek tették elérhetővé.

A Mozilla azt ígéri, hogy itt olyan szponzorált oldalakat jelenít meg, ami az adott felhasználónak hasznosak lehetnek. A modell szerint pénze ebből a Mozillának akkor lesz, ha a felhasználók rákattintanak a szponzorált lapokra. Emiatt a vállalat alapvető érdeke, hogy valóban releváns site-okat jelenítsen meg ezeken a "csempéken". Ehhez azonban adatokat felhasználóspecifikus módon kell gyűjteni...

A tesztidőszak alatt egyetlen partnerrel, az adMarketplace-szel dolgoznak együtt, de a leírás szerint a jövőben is csak olyan partnerek használhatják a szolgáltatást, melyek megfelelnek a Firefox adatvédelmi normáinak.

A szolgáltatás harmadik félnek történő adatátadással is jár: a Firefox anonimizált technikai adatokat küld a partnernek a Mozilla tulajdonában lévő proxy szolgáltatáson keresztül. Az adatok nem tartalmaznak olyan információt, ami alkalmas lehet a felhasználó beazonosítására, ígéri a cég.

Ha nem tetszik, kikapcsolható

A szponzorált webhelyek ugyanúgy távolíthatók el a böngésző kezdőképernyőről, mint a gyakran látogatott oldalakat tartalmazó "Népszerű oldalak" és az elmentett vagy felkeresett oldalakból válogatást adó "Kiemelések" csempéi. A szolgáltatás azonban generálisan is leállítható a Beállítások/Kezdőlap/Firefox kezdőlap tartalma szekcióban a tesztelőknél már látható Sponsored Top Sites beállítás kikapcsolásával.

Bár a Mozilla támogatói oldalán azt írta, hogy a szolgáltatás egyelőre csak szűk körben érhető el, már a Firefox három hónapja megjelent 83-as kiadásában is több felhasználó felfigyelt rá. Egyikük a Redditen azt nehezményezte, hogy a Mozilla minden előzetes értesítés nélkül kapcsolta be alapértelmezésben a funkciót, ami valljuk be, valóban nem elegáns eljárás egy olyan szervezettől, amely az átláthatóságát és a személyes adatok védelmének fontosságát hangsúlyozza, és a reklámblokkolást népszerűsíti az oldalán.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.