Az ügyes/félelmetes robotjairól elhíresült, egykor Amerikában alapított cég többségi tulajdonjoga a japán SoftBanktól a dél-koreai nagyvállalathoz kerül.
Hirdetés
 

Nagyjából beigazolódtak a még tavaly év végén felröppenő pletykák. Novemberben a Bloomberg belső forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Hyundai előrehaladott tárgyalásban áll az autonóm gépeket fejlesztő Boston Dynamics megvásárlásáról annak jelenlegi tulajdonosával, a japán SoftBankkal. A tavalyi cikkben még az árral kapcsolatban is megjelent egy 1 milliárd dolláros becslés.

Mint a héten kiderült, szinte minden bejött a jóslatokból. A leginkább autógyártóként ismert dél-koreai konglomerátum valóban átveszi a kormányrudat a Boston Dynamicsnál. A 880 millióra rúgó vételár ugyan kicsivel elmarad a korábbi tipptől, ám ezért a Hyundai "csak" a robotgyártó 80 százalékához jut hozzá. A maradék kisebbségi tulajdont a SoftBank egyik leányvállalata birtokolja majd továbbra is.

Kanyargós útkeresés

Az 1992-ben egykori MIT-s diákok által alapított Boston Dynamics elsőként akkor került reflektorfénybe, amikor 2013-ban maga a Google kebelezte be őket. Azokban az időkben a keresőóriásnál minden probléma nélkül elszórtak évi néhány százmillió dollárt olyasmikre, amelyekből még középtávon sem volt várható semmiféle haszon. Az Alphabet megalapítása és a Google átszervezése azonban változtatott a helyzeten. Az anyavállalat közvetlen irányítása alá kerülő robotos részleg képtelen volt teljesíteni a bevételi célokat. A dolgokat tetézte, hogy a Boston Robotics négylábú vagy akár humanoid kísérleti modelljei időről időre felbukkantak a hírekben, ám ezek a gépek inkább félelmet és szörnyülködést váltottak ki az emberekből.

Így került 2017-ben meg nem nevezett összegért a SoftBank állományába a cég. Az elmúlt időszakban látszott is az igyekezet, hogy a Boston Dynamics végre valami olyasmit tegyen az asztalra, amelyből a nap végére pénzt is láthat a tulajdonos. A korábbi rokonainál sokkal barátságosabb kinézetű Spot robotkutyákat például 2020 őszétől igyekeznek ipari szereplőknek értékesíteni. A modell rugalmasságának köszönhetően azóta több helyen és formában is szerepet kapott a pandémia elleni harcban. Például fertőzésmentes orvosi vizsgálatot segítő nővérként és információs pultként, megfigyelő egységként egyaránt funkcionáló parkőrként is bevetették már.

Mindezek ellenére a hírek szerint a cég továbbra sem profitábilis, ami megmagyarázhatja, miért szerettek volna megszabadulni a részlegtől az elmúlt időszakban sok problémával küzdő SoftBank vezetői. Ráadásul a pozitív történetek mellett továbbra is sorra születnek ellentmondásos sztorik is a Boston Dynamics megoldásaival összefüggésben. Legutóbb például New York városának rendőrségénél próbáltak haladni a korral azzal, hogy bevetették a Digidog névre keresztelt robotkutyát. Ez azonban olyan elsöprő kritikát kapott a közvéleménytől, hogy a rendőrség kénytelen volt kitáncolni a közel 100 ezer dolláros szerződésből.

Autó, robot, repülő

Minden problémája ellenére, a Boston Dynamics átvétele logikus lépésnek tűnik a Hyundai oldaláról. Ugyan fentebb mi is autógyártóként hivatkoztunk a cégre, ám a dél-koreai óriás az utóbbi években egyértelművé tette, hogy ennél sokkal szélesebb portfólióban gondolkodik. A Hyundai marketingszagú megfogalmazása szerint okos mobilitási szolgáltatásokat kínáló szereplője kíván lenni a szép, technológiában bővelkedő új világnak. Ebben az idilli világban pedig a robotok azért vannak, hogy az emberek boldogulását segítség az élet minden területén.

A robotika egyébiránt bőven nem a mostani akvizícióval kerül a Hyundai fókuszába. A nagyvállalatnál ugyanis már korábban felállítottak egy dedikált divíziót. A Hyundai Robotics ipari felhasználásra fejleszt különböző automatákat, berendezéseket.

Sőt ennél távlatibb dolgokról is mernek álmodni Koreában. Elég például a 2019-es CES-en bemutatott futurisztikus terepjáróra gondolni. Az Elevate elnevezésű koncepciójármű megalkotását egy frissen felállított fejlesztői részlegre, a New Horizons Studióra bízták. A koreai konglomerátum ezen kívül élénken érdeklődik az autonóm vezetési technológiák iránt is. Erről tanúskodik az Aptivval közösen alapított Motional vegyesvállalat, amely 4-es és 5-ös szintű autonómiára képes rendszert igyekszik fejleszteni 2022-es határidővel.

A cég két évvel ezelőtt elkötelezte magát egy 35 milliárd dollárnak megfelelő ötéves fejlesztési terv mellett, amellyel a "jövő mobilitási technológiáit" kívánják életre hívni. Ennek a hatalmas összegnek a jelentős része természetesen a vállalat autós portfóliójának elektronizálására megy majd el, de bizonyosan jut belőle az autonóm technológiák és más futurisztikus elképzelések megvalósítására is. Utóbbihoz sorolható a repülő taxi koncepciója is, amelyen a vállalat az Uberrel közösen kezdett dolgozni.

Piaci hírek

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.