A félelmetes (képességű) robotjairól elhíresült vállalatot a Google, majd később a SoftBank vette meg. Úgy tűnk, most ismét változhat a tulajdonos személye.

Amennyiben a Bloomberg értesülései helyesnek bizonyulnak, a Hyundai lehet a Boston Dynamics új gazdája. A lap belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a dél-koreai autógyártó előrehaladott tárgyalásban áll az autonóm gépeket fejlesztő cég megvásárlásáról annak jelenlegi tulajdonosával, a japán SoftBankkal.

Egymilliárd dolláros kérdés

Az értesülések szerint a vételár elérheti az egymilliárd dollárt is, már amennyiben tényleg létrejön az üzlet. A Bloomberg cikke sem felejti el megjegyezni, hogy a folyamat még nincs lezárva, így az sem kizárt, hogy végül meghiúsul a tranzakció. Az érintett felek a pletykát természetesen nem kívánták kommentálni, és mindössze PR-mázzal leöntött általánosságokkal reagáltak a lap megkeresésére.

A Hyundai esetleges akciója mindenesetre egyáltalán nem lenne logikátlan. Bár a vállalatra fentebb mi is autógyártóként hivatkoztunk, ám a dél-koreai cégcsoport több más szegmensben is aktívan jelen van. Az egyik ilyen pont a robotika, amellyel a nagyvállalat dedikált divíziója foglalkozik. A Hyundai Robotics ipari felhasználásra fejleszt különböző automatákat, berendezéseket.

Sőt ennél távlatibb dolgokról is mernek álmodni Koreában. Elég például a tavalyi CES-en bemutatott futurisztikus terepjáróra gondolni. Az Elevate elnevezésű koncepciójármű megalkotását egy frissen felállított fejlesztői részlegre, a New Horizons Studióra bízták. A koreai konglomerátum ezen kívül élénken érdeklődik az autonóm vezetési technológiák iránt is. Erről tanúskodik az Aptivval közösen alapított Motional vegyesvállalat, amely 4-es és 5-ös szintű autonómiára képes rendszert igyekszik fejleszteni 2022-es határidővel.

A cég egy évvel ezelőtt pedig elkötelezte magát egy 35 milliárd dollárnak megfelelő ötéves fejlesztési terv mellett, amellyel a "jövő mobilitási technológiáit" kívánják életre hívni. Ennek a hatalmas összegnek a jelentős része természetesen a vállalat autós portfóliójának elektronizálására megy majd el, de bizonyosan jut belőle az autonóm technológiák és más futurisztikus elképzelések megvalósítására is. Utóbbihoz sorolható a repülő taxi koncepciója is, amelyen a vállalat az Uberrel közösen dolgozik.

Profit után kutatva

Ami a Boston Dynamics sorsát illeti, az eddig meglehetősen hullámzóan alakult. Az 1992-ben alapított cégnél nyilván nagy sikerként élhették meg, hogy 2013-ban maga a Google kebelezte be őket. Akkor még a keresőóriásnál nem volt gond, ha évente néhány százmillió dollárt olyasmire költenek, amelyből még középtávon sem várható semmiféle haszon. Az Alphabet megalapítása és a Google átszervezése azonban változtatott a helyzeten. Az anyavállalat közvetlen irányítása alá kerülő robotos részleg képtelen volt teljesíteni a bevételi célokat. A dolgokat tetézte, hogy a Boston Robotics négylábú vagy akár humanoid kísérleti modelljei időről időre felbukkantak a hírekben, ám ezek a gépek inkább félelmet és szörnyülködést váltottak ki az emberekből.

Így került 2017-ben meg nem nevezett összegért a SoftBank állományába a cég. Az elmúlt időszakban látszott is az igyekezet, hogy a Boston Dynamics végre valami olyasmit tegyen az asztalra, amelyből a nap végére pénzt is láthat a tulajdonos. A korábbi rokonainál sokkal barátságosabb kinézetű Spot robotkutyákat például tavaly ősz óta igyekeznek ipari szereplőknek értékesíteni. A modell rugalmasságának köszönhetően azóta több helyen és formában is szerepet kapott a pandémia elleni harcban. Például fertőzésmentes orvosi vizsgálatot segítő nővérként és információs pultként, megfigyelő egységként egyaránt funkcionáló parkőrként is bevetették már.

Mindezek ellenére a hírek szerint a cég egyelőre továbbra sem profitábilis, ami megmagyarázhatja, miért szeretnének megszabadulni a részlegtől a mostanában sok problémával küzdő SoftBank vezetői.

Piaci hírek

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.