A csipszektor egykori királya többek között a gyártáshoz, fejlesztéshez szorosan nem kötődő munkatársak kirostálásával igyekszik életben maradni.
Hirdetés
 

Újabb karcsúsítási kör zajlik az Intelnél – derült ki a csoportos létszámleépítések esetében több amerikai államban kötelezően kiadandó jelentésekről szóló sajtóbeszámolókból. A mostani forduló a jelek szerint leginkább a hazai dolgozókat érinti: Kaliforniában, Oregonban és Texasban összesen nagyjából 5000 alkalmazottjától köszön el az immár egyre kisebbre zsugorodó technológiai óriás.

A Register belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy nagyon rossz a hangulat a vállalatnál, és "mindenki azon töpreng, hogy ő lesz-e a következő". A mostani leépítések az informátor szerint elsősorban nem az alaptevékenységet érintő területeken történnek, hanem például a HR-en, a marketingrészlegen és egyéb üzletmenetet támogató egységeknél.

A borús hangulat persze érthető, hiszen a lefelé tartó spirál megállítása érdekében tavaly ilyenkor 15 százaléknyi dolgozó elbocsátását jelentette be az azóta posztjáról nagy hirtelenséggel távozó Pat Gelsinger vezérigazgató. A nagyjából 16 ezer embert érintő karcsúsítás után az Intel szűk 109 ezer munkavállalóval zárta 2024-et, ám a szűkítés azóta is folyamatos. Az adatok alapján idén március végén már csak 102 600 név szerepelt a bérlistán. Ekkorra találták meg Gelsinger utódját is, aki rögtön világossá tette, hogy további költségcsökkentő lépésekre, racionalizálásra van szükség.

Messiásként várták

Gelsinger 2021 elején tért vissza az Intelhez. Vezérigazgatói kinevezésétől sokan azt várták, hogy a szervezetnél ismét a technológia kerül fókuszba. Ehhez képest az elmúlt időszak egyáltalán nem a technológiai áttörések dicsőséges kommunikálásáról, hanem az átszervezésekről, újabb és újabb leépítési körökről szólt.

A vállalat tempót vesztett riválisaival szemben, majd megállíthatatlannak tűnő halálspirálba kezdett, amit Gelsinger egyre sűrűbben bejelentett mentőtervei sem tudtak kezelni. Tavaly ősszel odáig jutott a helyzet, hogy a cég felvásárlási célpontként merült fel a sajtót bejárt iparági pletykákban. Az pedig tényleg az utolsó csepp lehetett a pohárban, hogy az Intelt kirakták a Dow Jones tőzsdei indexből. És hogy duplán fájjon: helyére egy nagy rivális, a mesterséges intelligencia felfutása miatt a világ legértékesebb vállalatává növő Nvidia került.

Közösség & HR

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.