A jelentős piaci szelet megszerzését főleg az EPYC CPU-knak köszönheti a csiptervező vállalat.

Lépésről lépésre foglalja el az x86-os processzorpiacot az AMD. A Mercury Research adatai szerint 2022 negyedik negyedévében a vállalat részesedése a teljes szegmensben egy év alatt közel 3 százalékkal emelkedett, írja a Reuters.

Az AMD részesedése a múlt év utolsó három hónapjának értékesítési adatai alapján 31,3 százalékra nőtt az egy évvel korábban 28,5 százalékról. Ezt elsősorban az Intel rovására sikerült elérnie: utóbbi vállalat részesedése ugyanis 71,5 százalékról 68,7 százalékra csökkent ugyanezen idő alatt. Az AMD előretörésében mind a szerver-, mind a klienscsipjeinek volt szerepe.

A képet árnyalja, hogy mindkét céget sújtotta az eszközpiac zsugorodása: az Intel és az AMD is az elmúlt három évtized legnagyobb visszaesését könyvelhette el a leszállított mennyiséget nézve. A teljes piac értéke tavaly 34 százalékkal zsugorodott az előző évhez képest. A negyedik negyedév ehhez képest jól sikerült, mivel akkor csak 19 százalék körüli mínuszt mért a piackutató.

A Reuters ugyanakkor kiemeli az elemzésből, hogy van egy fontos különbség az Intel és az AMD között: tavaly az utolsó negyedévben az AMD jobban teljesített, mint amit az elemzők vártak, míg az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger maga is elismerte: a pénzügyi adatok nem olyanok, mint remélték, és az Intel rosszabb választ adott a piac visszaesésére, mint legnagyobb riválisa.

 
Mercury Researc: x86 CPU Market, 2022/Q4
Infogram

 

Az eredmények értékelésekor figyelembe kell venni – írja a WCCFTech, szintén a Mercury Research-re hivatkozva –, hogy a teljes globális processzorpiac értéke 2022-ben a visszaeséssel együtt is magasabb bármelyik korábbi évnél, kivéve a pandémia miatt extrém helyzetet hozó 2020-21-et.

Az AMD az EPYC és Instinct csipjeinek köszönhetően idén tovább növelheti piaci részesedését. A WCCFTech szerint azonban ebbe komolyan beleszólhat az Intel, ha a legújabb Sapphire Rapids Xeon CPU-kat (és a CPU-kkal érkező Intel On Demand koncepciót) kedvezően fogadják a nagy ügyfelek.

A szerverprocesszorok szegmensét továbbra az Intel vezeti, de elemzők szerint radikális lépésekre van szükség, hogy megállítsa az AMD-t (és az ARM-ot, amely az energiatakarékosság előtérbe kerülésének köszönhetően egyre népszerűbb a hyperscale adatközpontokban).

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.