Különösebb hírverés nélkül élesítették a szoftveresen definiált Xeon processzorokra épülő szolgáltatás oldalát.

Mindenféle csinnadratta nélkül, mondhatni fű alatt indult útjára az Intel On Demand. A szolgáltatás lényege a Software Defined Silicon (SDSi), amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy igény szerint kapcsoltathassanak be fizikailag beépített, de alapból nem elérhető processzorfunkciókat.

Bár ezt az Intel kedden megjelent tájékoztató oldala nem egyértelműsíti, valószínűleg a Sapphire Rapids kódnevű, negyedik generációs Xeon Scalable CPU-kkal válik mindez valóban elérhetővé, amely a várakozások szerint jövő év elején debütálhat. Intel-vezetők egyébként korábban is beszéltek arról, hogy az SDSi modellt a negyedik generációs Xeonokban akarják kipróbálni élesben.

A Intel On Demand oldalán az nem derül ki, hogy az SDSi modell kötelező vagy választható lesz-e az ügyfeleknek.

Kétféleképpen kínálják

Az Intel On Demand weboldal szerint az SDSi kétféleképpen lesz elérhető. Egyrészt egy olyan aktiválási modellben, amellyel a felhasználó adott funkció egyszeri aktiválását engedélyezi. Az ügyfél frissítési kérelmet küld az infrastruktúra-szolgáltatójának, amely azt továbbítja az Intelnek, majd a gyártói jóváhagyás után adott licencet a szolgáltató aktiválja az ügyfél szerverein. Az ügyfél SDSi-képes adatközpontjának állapotadatait ezt követően megosztják a szolgáltatóval és az Intellel.

A másik lehetőség, hogy az ügyfél olyan "as-a-service" típusú szolgáltasokon keresztül veszi igénybe, mint a HPE GreenLake platformja. Ilyenkor az ügyfél számára transzparens az Intel On Demand, mivel csupán egy köztes (Xeonra épülő) szolgáltatást skáláz lefelé és felfelé.

Az ügyfelek öt funkciót aktiválhatnak.

● Intel Software Guard Extensions: biztonsági funkció, amely a CPU memóriájának titkosított részeiben lévő adatokat védi.

● Intel Quick Assist Technology: az adattitkosítási és tömörítési munkameneteket gyorsítja.

● Intel Dynamic Load Balancer: távközlési alkalmazásokhoz tervezett, hardveres terheléselosztó rendszer.

● Intel In-Memory Analytics Accelerator: bigdata-alkalmazások és az in-memory analitikai adatbázisok tömörítését és kicsomagolását gyorsítja.

● Intel Data Streaming Accelerator: a CPU-magok, a memória, a gyorsítótárak, a csatolt tárolók és a hálózati tárolóeszközök közötti adatmozgások szűk keresztmetszeteit számolja fel.

Utóbbi három funkció a hamarosan megjelenő Sapphire Rapids CPU-kban jelenik meg.

Az SDSi-t az Intel oldala szerint első körben hét szerverszállító és IT-szolgáltató támogatja: a H3C, a HPE, az Inspur, a Lenovo, a phoenixNAP, a Supermicro és a Variscale. És persze az Intel szerverüzletága, a Datacenter Solutions Group szintén SDSi-re építkezik majd. A listából látszik, hogy az Intel első körben olyan szállítókkal szövetkezett, amelyek az értékesítés felől szeretnének elmozdulni a szolgáltatási modell felé.

Még lesznek az ügyfeleknek kérdései

Mint a The Register felhívja a figyelmet, még vannak szép számmal megválaszolatlan kérdések a szolgáltatás körül. Például hogyan lesz összehasonlítható egy hagyományos Xeon-alapú infrastruktúra és az SDSi-t futtató adatközpont? Az is kérdés ezek után, hogy milyen jellegű feladatoknál érdemes majd használni. Korábban elhangzottak olyan információk is, hogy az ügyfeleknek lehetőségük lesz kipróbálni, tesztelni egyes funkciókat (lesz ún. try-before-you-buy program), mielőtt az új funkciókat gyártásra szánt alkalmazásokba implementálják.

Piaci hírek

Természetes regenerációt hozott az agy-gép interfész

Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.
 
Hirdetés

Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel

Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?

Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.

a melléklet támogatója az Euro One

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.