A Circle funkció arra jó, hogy csak egy meghatározott csoportnak küldhessenek üzeneteket a felhasználók. Legalábbis az ígéret ez volt...

A tavaly nyár végén mindenki számára bevezetett Circle szolgáltatás a Twitter hivatalos tájékoztatása szerint egy olyan lehetőség, amellyel kiválasztott embereknek küldhetők üzeneteket. Elvileg a felhasználó választja ki, hogy kik legyenek a Twitter-körében, és csak az általa hozzáadott személyek válaszolhatnak, reagálhatnak a körben megosztott tweetjeire.

Feltéve persze, ha a rendszer úgy működik, ahogy azt reklámozzák. A Twitter esetében viszont az elmúlt hónapokban nem először fordult elő, hogy a fogaskerekek közé homokszem került.

A felhasználók a héten arról kezdtek beszámolni, hogy a twitteres bizalmi körökben megosztott információkra olyanok reagáltak, akik elméletben nem is tudhatnának a poszt létezéséről. Ráadásul ezek között a "kívülállók" között olyanok is voltak, akik semmiféle kapcsolatban nem álltak az üzenetet szűkebb körben megosztani kívánó személlyel: azaz nem követte a "kukkolót", illetve utóbbi listáján sem szerepelt a Circle-ben bízó twitterező.

Mivel a Circle pont arra lenne alkalmas, hogy olyan információkat közöljön az ember, amelyeket nem a nagy nyilvánosságnak szán, a technikai malőr több mint kellemetlennek nevezhető. Ennek ellenére a cég nem látszik kapkodni a magyarázattal. A sajtó megkeresésére - a céget tavaly ősszel megvásárló Elon Musk közelmúltban hozott utasításának megfelelően - pedig csakis kaki-emojik reagáltak. (Más kérdés, hogy mindez történetesen kiválóan alkalmas saját szolgáltatásuk minőségének jellemzésére.) 

Gyors leépítés, lassú leépülés

Miután Musk tavaly ősszel nagy lendülettel kezdte kirúgni a közösségi hálózatnál dolgozókat, rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon mindez a platformot kiszolgáló rendszer működésén ez mikor és milyen mértékben jelenhet majd meg hibák, működési rendellenességek formájában.

A témával kapcsolatban novemberben azt írtuk, hogy szakemberek szerint látványos összeomlás nem lesz, inkább a technológia lassú erodálására, apróbb, de egyre sűrűbben jelentkező problémák megjelenésére lehet számítani. A jóslatok tulajdonképpen annak ellenére beigazolódtak, hogy azóta (és saját, kollégáiunak tett korábbi ígérete ellenére) Musk újabb és újabb leépítéseket hajtott végre a mostanra állományában teljesen lecsupaszított, a főnök hóbortjainak alárendelt szervezetnél.

Közösség & HR

Sok-sok millió iPhone-ra csaphat le a 'sötét kard'

A Google biztonsági laborja Darksword névre keresztelte a nemrégiben beazonosított, iOS-es készülékeket célzó, rendkívül kifinomult támadássorozatot.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.