Alig telt el az év fele, és a nagy tőkealapok máris több pénzt toltak az informatikai szektorba az Egyesült Államokban, mint a tavalyi, egyébként történelmi rekordot hozó teljes évben.

Bár néhány botrány, vagy akár egy vártnál valamivel rosszabb negyedéves jelentés után is hatalmasat képesek zuhanni az infokommunikációban érdekelt vállalatok papírjai, ez egyáltalán nem tántorítja el a professzionális befektetőket attól, hogy óriási mennyiségű pénzt pumpáljanak a területre.

Sok pénznél jobb a több

A Financial Times beszámolója szerint a technológiai papírokra fókuszáló egyesült államokbeli alapokba idén már több mint 20 milliárd dollárnyi pluszpénz érkezett. A pénzpiaci mozgásokat monitorozó EPFR adatai alapján tavaly összesen 18,3 milliárdnyi friss dollár landolt ezeknél az alapoknál. Ráadásul úgy sikerült szűk hét hónap alatt messze felülmúlni a 2017-es évet, hogy utóbbi is már történelmi rekordot hozott.

A lelkesedés persze egyfelől érthető, hiszen a techcégek papírjai (legalábbis egyelőre) meghálálják a bizalmat. A globálisan is kiemelkedően teljesítő szektor például az S&P 500-as index esetében idén 15,3 százalékos emelkedést produkált, miközben a teljes piac valamivel kevesebb mint 5 százalékot tud felmutatni. Egy érdekes adat: ha a techcégek papírjait és a kereskedők között számon tartott, de valójában ezer szállal az infokommunikációhoz kötődő Amazon értékpapírjait nem számoljuk, akkor az amerikai részvénypiac idei teljesítménye negatív lenne.

Szakértők szerint azért is érkezik ilyen sok pénz a technológiai alapokba, mert a szektor sokkal nagyobb stabilitást mutat a különböző politikai és gazdasági problémákkal szemben. Amerika frissen kezdett vámháborúja például jogosan emeli meg a pulzusát sok befektetőnek, ám az informatikai területen tevékenykedő vállalatok ezeket a negatív hatásokat sokkal rugalmasabban tudják kezelni. Összességében ez még akkor is igaz, ha például egyes IT gyártókat közvetlenül érintenek a védővámok okozta kellemetlenségek.

Kivillanó agyarak

A szójátékokra fogékony befektetői piacon Faang-részvényekként (fang - agyar) hivatkozott öt cég, azaz a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a(z Alphabet ernyője alá vont) Google vitte a prímet idén az amerikai tőzsdén, de összességében jól muzsikáltak a kínai riválisok is. A Batsként emlegetett trió, azaz Baidu, Alibaba és Tencent heterogénebb eredményt produkált, hiszen utóbbi paprjai idén 7 százalékot estek, míg a Baidu 12, az Alibab papírjai pedig 8,7 százalékkal drágultak. A New York-i tőzsde Fang+ fantázianevű indexe, amely egy sor amerikai és kínai techcég részvényeiből áll össze, egészen parádés, 32 százalékos növekedésen van túl január eleje óta.

A technológia szektor teljesítményét és dominanciáját jól mutatja, hogy a világ legnagyobb vállalatai között is egyre több és értékesebb ilyen céget találunk. A PwC legfrissebb rangsora szerint például az első öt helyet már teljesen kisajátították az informatikai kötődésű vállalatok.

Ilyen komoly szárnyalásnál óhatatlanul felrémlik a 2000-es évek eleje és az akkor megélt óriási esés, amit dotkomlufiként szokás emlegetni. Az elemzők egy része szerint most sem árt az óvatosság, mert annyira nagy a tülekedés az emelkedésre számító befektetők között, hogy ez egy idő után tarthatatlanná teszi a folyamatot. Mások viszont úgy látják, hogy a növekedés mögött valós teljesítmény áll, és a mai technológiai szektor már nem ugyanaz volt, mint amelyik az internet hajnalán olyan látványosan földbe állt.

Piaci hírek

Űrből vezérelt reklámkampányokkal operálnak Japánban

Bejött a káposztaföldek tesztjellegű műholdas monitorozása, így várhatóan kiterjesztik a japán űrügynökség és a Dentsu marketingcég partnerségét.
 
Hirdetés

A VR szemüveg nem csak a szórakoztatóipart forradalmasítja

A virtuális valóság világa folyamatosan fejlődik. Az új technológiák és a fejlesztések segítségével a felhasználók eddig soha nem tapasztalt módon merülhetnek el a digitális élményekben. Ebben a cikkben bemutatjuk a VR szemüvegek típusait, és azt is végigvesszük, hogy milyen áttöréseket hozott a virtuális valóság az élet különböző területein.

Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.