A világ száz legnagyobb vállalata az elmúlt egy évben is szépen hízlalta cégértékét. A legjobb tízben már nagyítóval kell keresni a nem technológiai kötődésű mamutokat.

A PwC idén is elkészítette hagyományos elemzését a világ legtöbbre értékelt vállalatairól. A Bloomberg adataira támaszkodó szakértői anyag főbb megállapításai szerint a legnagyobbak ezúttal is szépen növekedtek, az USA még mindig kimagaslóan teljesít, de Kínára ebben a tekintetben is érdemes lesz odafigyelni.

Sok pénznél jobb a több

A PwC Global Top 100 vállalati rangsora alapján a száz legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke jelentősen, majdnem 2600 milliárd dollárral nőtt, ami az egy évvel korábbi állapothoz képest 15 százalékos növekedést jelent. A rangsorban szereplő vállalatok összesített piaci tőkeértéke a globális pénzügyi válság óta évről évre emelkedik. A listán lévő cégek többségét évek óta az egyesült államokbeli vállalatok adják, de az előző éves jelentéshez képest egy hangyányi térvesztést lehet felfedezni. Idén 54, tavaly 55 cég volt amerikai székhelyű, utóbbiak a teljes piaci tőkeérték 63 százalékát adták 2017-ben, míg ugyanez az arány idén 61-re csökkent.

 

Top100 vállalat 2018 - PwC
Infogram

Ha megnézzük a fenti táblázatot, szépen kirajzolódik a technológiai szektor egyeduralma. A tíz legnagyobb között öt ilyen vállalatot sorol fel a PwC, ám a fogyasztói szolgáltatásokat nyújtó cégként aposztrofált Amazon és Alibaba esetében sem kell túl sokáig keresnünk a nagyon erős technológiai kötődést. Őket nem számítva mindössze két pénzügyi és egy egészségügyi termékeket gyártó vállalat fért be a legjobbak közé, és nem éppen a legelőkelőbb helyekre. 

Érdekesség egyébként, hogy egy tavasszal megjelent, 2017 végi adatokkal operáló hasonló rangsorban a Facebook még ötödik volt, ám a közösségi oldal körüli botrányok pont akkor tépázták meg a cég részvényárfolyamát, amikor a PwC-nél meghúzták az idei elemzés határát. Ennek ellenére a mostani listából is látszik, hogy a három dobogóst követő mezőny nagyon sűrű, és elég egy-két rosszabb nap a tőzsdén, hogy a tőkeérték változása helyezésekben is megmutatkozzon.

Három A és egy M versenye 

Mint arról már sokszor és sok helyen megemlékeztek, a három A-ként emlegetett trió (Apple, Alphabet, Amazon) és a "kakukktojás" Microsoft között dőlhet el az 1000 milliárdos álomszint elérésért folyó verseny. Bár ebből a szempontból az Apple van a legjobb pozícióban, ám az sem kizárt, hogy valaki, mondjuk az Amazon beelőzi.

Ezt erősíti az a tény is, hogy az abszolút növekedését tekintve a legjobb teljesítményt az Amazon nyújtotta. A vállalat értéke 2017-hez képest 278 milliárd dollárral, vagyis 66 százalékkal nőtt. Az Amazon mögött két kínai cég, a Tencent (224 milliárd/82%) és az Alibaba (201 milliárd/75%) gyújtotta be leginkább a rakétákat. A növekedési ranglistán őket követi a maradék három nagy amerikai techvállalat, a Microsoft, az Alphabet és az Apple.

Érdemes még külön kitérni Kína fejlődésére. Az előző évhez képest a Top 100-ban szereplő kínai vállalatok száma tízről tizenkettőre, piaci tőkeértékük pedig 57 százalékkal nőtt. Hongkongot tavaly még csak egy, idén már két vállalat képviselte.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.