Keresés

Jövőre már árulják a kínai repülő autót
Bár próbálkozóból nincs hiány a területen, a CES-en csak az elektronikus autókat gyártó Xpeng Motors leányvállalata mert konkrét dátumot mondani a kereskedelmi bevezetésere.
Még Larry Page-nek sem sikerülhet minden. Bezárják a Kitty Hawkot
A Google társalapítójának a startupja repülő "autót", valójában egy légi taxizásra alkalmas repülő szerkezetet fejlesztett.
Felszállhat a repülő autó, amelyik tényleg akkora, mint egy hétköznapi szedán
Megkapják a légi tesztekhez szükséges engedélyeket a Samson Sky Switchblade, amelyre már előjegyzéseket is elfogadnak a gyártó oldalán.
Már szinte menetrendje is van a japán repülő taxiknak
A terv az, hogy óránkénti járatokkal legalább nyolc célpontot kötnének össze az oszakai világkiállítás területével.
Már gyorsulási versenyt is rendeznek a repülő autóknak
Van, aki már a motorsport jövőjét látja az ausztrál sivatagban rendezett futamban, amelyet a jövőben tényleges bajnoksággá alakítanának emberi pilótákkal és az akkutechnológiákkal bűvészkedő csapatokkal.
Nem a keményen dolgozó kisembereknek készült a japán lebegő motor
A dróngyártó A.L.I. Technologies a napokban mutatta be élesben a Csillagok Háborújába illő XTurismo hoverbike-ot.
Kiteregette jövőbe mutató terveit a Honda
A vállalat a repülő taxikon át a holografikus képet sugárzó humanoid robotokon át a Hold meghódításáig sok mindenben lát fantáziát az elkövetkező években.
A NASA teszteli a Joby légi taxiját. Nem űrhajósok vezetik
Komoly lépés ez az amerikai légi taxik bevezetéséhez – és a Joby Aviation startup sikeréhez.
Jelentős utazást tett a szlovák repülő autó
A Klein Vision futurisztikus közlekedési eszközének 142. landulását az teszi különlegessé, hogy az AirCar elsőként abszolvált városok közti utat.
Az orrunk előtt a légi taxi, már csak be kell szállni
Japánban 2025-ben, Európában már egy évvel korábban felszállhatnak az első légi taxik, igaz, utóbbiak egyelőre csak csomagot vihetnek.

 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.